banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

Meghalt Solomon Adrián, a csángószövetség volt elnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt vasárnap Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége volt elnöke. Negyvennyolc éves volt – közölte a csango.ro.

Solomon Adrian 1969. március 4-én született Bákóban, lujzikalagori család negyedik gyermekeként. Tanulmányait szülőfalujában, majd Bákóban végezte román nyelven. A főiskolát Budapesten a végezte, közgazdászként próbált elhelyezkedni.

2005-ben családjával hazatértek Bákó megyébe, és munkát vállaltak a Moldvai Csángómagyarok Szövetségnél. Solomon Adrian  hamar magára vonta mindenki figyelmét integráló személyiségével, így 2007. április 21-én az MCsMSz közgyűlése elnökké választotta, ezt követően pedig három alkalommal is újraválasztották ebbe a tisztségbe. 2014. augusztus 29-ig viselte ezt a felelősséget.

Megrendülten fogadtuk a hírt: Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének egykori elnöke tragikus hirtelenséggel hunyt el vasárnap. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel emlékezik meg mindarra, amit Solomon Adrian közel egy évtizedes munkássága jelentett a csángó magyarság számára.
Solomon Adriannak szívügye volt a magyar nyelvű oktatás kiteljesítése a csángó falvakban, elnöksége idején több településen közösségi házak épültek. Jól tudta, hiszen megtanulta: kisebbségi létben nagy veszélynek van kitéve a nyelv, amelyet minden időben minden eszközzel védeni kell.
Meggyőződésből vallotta, hogy a csángó magyarok kultúrájának megőrzése, a 180 ezer embernyi közösség sorsa csakis a kultúra éltetésében rejlik, ettől nem szabad tágítani: az erős asszimiláció ellen csakis konoksággal lehet fellépni.
Hisszük, hogy a Solomon Adrian által elkezdett munkát, az identitástudat és összetartozás erősítését tovább kell vinni mindenkoron, emléke előtt csakis úgy tiszteleghetünk, ha mi, romániai magyar emberek továbbra is sorsközösséget vállalunk a csángó magyarokkal, ha érdekvédelmi szervezetük nehéz és áldozatos munkájában ezután is részt vállalunk.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fejet hajt és köszönetet mond Solomon Adriannak, annak a bátor embernek, aki nagy szíve révén, személyes problémáin túl egy egész közösség fájdalmát és örömét meg tudta élni, de sosem élt vissza vele.
Solomon Adrian 1969. március 4-én született Bákóban, 2007 áprilisától a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke, amely tisztség felelősségét 2014-ig viselte.
Vigasztalódást gyászoló családjának!
Áldott és örök legyen az emléke!
KELEMEN HUNOR
szövetségi elnök

 

Kapcsolódók

Kimaradt?