Egy hét alatt 50 gyerek született a Maros megyei kórházban

Több mint 50 gyerek született a Maros megyei kórház felújított szülészeti-nőgyógyászati részlegén az átadás utáni hét során. 

Három termet újítottak fel a Maros Megyei Kórház szülészeti-nőgyógyászati részlegén. A korszerűsítési munkálatokat az intézményt fenntartó Maros Megyei Tanács költségvetéséből elkülönített százezer lejből végezték. A három szülőszoba mellett felújították a császármetszési beavatkozásokra kialakított termet, valamint a folyosókat is, amelyek biztonságos és az újszülöttek számára is megfelelő környezetet biztosítanak.

A felújítás során a csempéket, a járólapokat, a bútorzatot, a villamossági hálózatot és az egészségügyi berendezéseket is kicserélték. 

„Örülünk, hogy sikerült betartani a határidőket. Köszönöm az igazgatótanácsnak és azoknak, akik a beruházással foglalkoztak. 2017-ben is folytatjuk a felújításokat a Maros Megyei Kórház különböző osztályain. Köszönöm a csapatnak és a Maros megyei lakosságnak is, akiket esetleg zavartak a szülőszobák felújításával járó módosítások” – írta Facebook-oldalán dr. Dan Sîmpălean, a kórház menedzsere. 

Kimaradt?