Ne hagyd magad! –akciót indít a stoppoljonline

Ingyenes jogi tanácsadással segítik a stoppoljonline.ro portál működtetői azokat az autótulajdonosokat, akik visszaigényelnék a 2008 után befizetett regisztrációs adót.

Az erdélyi magyar fiatalok által működtetett, autótulajdonosoknak és utasoknak szóló stoppoljonline.ro portál egyik tulajdonosa, Ambrus István a maszol.ro-nak úgy nyilatkozott: sokan nem tudják, hova forduljanak a starsbourgi Emberjogi Bíróság határozata értelmében jogtalanul elvett pénzük visszaszerzése érdekében. Ezért tartják fontosnak, hogy segítséget nyújtsanak a gépkocsitulajdonosoknak, mondta Ambrus István.

A stoppoljonline.ro portállal együttműködő Szőcs Sándor ügyvéd elmondta: a 2008 július elsejétől érvénybe lépett regisztrációs vagy környezetvédelmi adót (taxa de inmatriculare, taxa de poluare), annak EU-ellenessége és diszkriminatív jellege miatt az Európai Unió jogszabályaival összeegyeztethetetlennek nyilvánította az Emberjogi Bíróság.

Az új törvény értelmében azok az autótulajdonosok, akik 2008 július elseje után nagyobb adót fizettek, mint a jelenlegi, 2013-ban meghatározott érték, kérhetik az államtól a különbözet visszafizetését. A mostani új jogszabály 25% százalékkal csökkenti a gépjárművekre fizetendő környezetvédelmi illetéket, és ez a 2007 előtt bejegyzett autókra is érvényes. Az autótulajdonosok a 2007 előtt, illetve 2008-ban (és után) fizetett beiratási adó és a jelenleg, 2013-ban érvényben lévő beiratási adó különbözetét igényelhetik vissza a román államtól.

autoado resize

2013-ban a járművek környezetszennyezési adójának kiszámítási módja egységes. Az illetéket objektív kritériumok alapján számítják ki (a motor típusa, hengerűrtartalma, szén-dioxid-kibocsátása, környezetszennyezési foka), és figyelembe veszik a jármű elértéktelenedési folyamatát. Az ANAF internetes oldalán kiszámíthatja, hogy mennyi lenne a beiratási adó, ha 2013-ban iratná forgalomba az autóját: http://static.anaf.ro/static/10/Anaf/calculator_taxe/taxa_poluare_2012.html Az itt kapott értéket vonja ki abból az összegből, amelyet 2007 előtt, illetve 2008 -ban (vagy után) befizetett. Az erdmény a visszaigényelhető összeg értéke.

A visszaigényléshez a következő dokumentumok szükségesek: törzskönyv ( cartea de identitate a autoturismului), az a határozat, melyben a befizetett adó összegét megállapították (decizia de calcul a taxei de poluare), az adó kifizetését bizonyító nyugta (chitanţa de plata a taxei in oroginal), forgalmi engedély (certificatul de inmatriculare), adásvételi szerződés (contractul de vânzare-cumpărare), kérvény.

Szőcs Sándor és Ambrus István arra figyelmeztettek: a regisztrációs vagy környezetvédelmi adó körüli adminisztratív huzavona miatt az összeget csak törvényszéki úton lehet visszaigényelni, ezért sokan nem is mernek belevágni. A keresletet a közigazgatási bírósághoz kell benyújtani, mondta az ügyvéd, aki szerint a bélyegilleték a visszaigényelt összeg 10 százaléka, de semmiképpen sem lehet több, mint 39 lej, ezért érdemes a teljes összeget visszakérni. Noha már számos román nyelvű honlap kínálja a jogi képviseletet az adóvisszaigénylési eljáráshoz, nem csak ügyvéddel érvényesíthetik jogaikat a gépkocsitulajdonosok – figyelmeztettek a kezdeményezők, akik éppen a kispénzűek, tájékozatlanak vagy bizonytalanok nagy száma miatt ajánlották fel, hogy ingyenesen jogi tanácsot nyújtanak.

Érdeklődni reggel 8-tól este 9-ig lehet a 0743 13 99 48 , 0727 746 153-as telefonszámokon.

Kimaradt?