Így számolják el a tanulók ingázási költségeit

Legtöbb 12 lejt (áfástól) kérhetnek a szállítók egy 3 kilométeres, és legtöbb 208,8 lejt (áfástól) egy 50 kilométeres útszakaszra szóló bérletért az ingázó tanulóktól - olvasható abban az alkalmazási útmutatóban, amelyet a kormány csütörtökön fogadott el. 

"A szabályozást az indokolja, hogy a szállítók által kért bérletárak óriási eltéréseket mutattak ugyanolyan távolságokra, a legnagyobbak akár 13-szorosan is meghaladták a legkisebb árakat" - mutatott rá a kormány. 

Az ingázó tanulók költségeit akkor számolják el, ha minimum 3 kilométeres a táv otthonuk és az iskola között. A kormány októberben fogadott el egy rendeletet, amelyben az állam vállalja, hogy teljes egészében megtéríti az 50 kilométeres távon belül ingázó diákok költségeit. 

2013-tól a tanulók ingázási költségeinek támogatására szánt pénzalapot leszűkítették, így eddig kevés esetben volt lehetőség az utazási bérletek teljes árának visszafizetésére. "Országos szinten átlagban 18 kilométeres távon ingáznak a diákok. Egy havi autóbuszbérlet ára erre a távolságra hozzávetőlegesen 150 lej. Ebből az összegből ezidáig 56 lejt kapott vissza a diák, így csaknem 100 lejt a családi költségvetésből kellett biztosítani ahhoz, hogy iskolába járhasson" - fogalmazott korábban a kormányszóvivő, Liviu Iolu. A 2015-2016-os tanévben országszerte több mint 125 ezerre volt tehető az ingázó tanulók számára. Az intézkedés célja az iskolaelhagyás visszaszorítása. 

Az útmutató szerint a fuvarozó cégek nem módosíthatják a bérletek árát a szerződés megkötésének pillanatatól, csak az érintett felek közös beleegyezésével. 

A maximális összeg, a 208,8 lej 2017. szeptember elsejéig érvényes. Ezt követően a hatóságok megvizsgálják, hogy tovább kell-e emelni vagy az összegen. 

A rendelkezés nem vonatkozik a már kiváltott bérletekre. 

Kapcsolódók

Kimaradt?