Nyomozókat megfélemlítő bűnbanda kerül börtönbe

Rendőröket és korrupcióellenes nyomozókat fenyegető háromszéki bűnbandát ítélt börtönbüntetésre a sepsiszentgyörgyi bíróság. A belügyminisztérium korrupcióellenes igazgatóságának (DGA) szerdai közleménye szerint a négy férfi megfenyegette az intézmény két nyomozóját és egy rendőrt, megrongálták autóikat, így próbálták megfélemlíteni az ellenük eljáró személyeket.

A bűnbanda három tagja 2011 októberében, maró hatású fékolajjal öntötte le az egyik nyomozó autóját, és fekete papírból hajtogatott rózsacsokrot hagytak a jármű ablakába tűzve. Egy hónapra rá a három férfi újból felkereste a nyomozót, és maró hatású anyaggal locsolták le a gépkocsiját. Ugyanazon az éjszaka ketten közülük kiszúrták egy másik rendőr autójának kerekeit és fehér festékszóróval fújták be az autóját.dga

Ugyancsak 2011 októberében egy nyomozó bűnvádi panaszt tett két általa vizsgált férfi ellen, akik fenyegették és megpróbálták megfélemlíteni őt. A vizsgálatok során megállapították: a bűnbanda egyik tagja felbujtotta három társát, hogy fenyegetéssel próbálják „jobb belátásra bírni” a korrupciós ügyeikben nyomozókat.

A sepsiszentgyörgyi bíróság szervezett bűnözés és rongálás miatt 6 hónap és három év közti börtönbüntetésre ítélte a bűnbanda tagjait, illetve 5.743,61 lej kártérítésre kötelezte a vádlottakat. A felbujtót jelenleg a csíkszeredai börtönben tartják fogva, így a meglévő büntetéséhez további hat hónap szabadságvesztést tettek hozzá. Az ügy másik három elítéltje megfellebbezte büntetését.

Kimaradt?