Kommandó polgármestere elnézést kért a „szíriaiak kitoloncolásáért”

Negatív visszhangja van a közösségi oldalakon a hétvégén tartott kommandói falunapoknak. A kommentelők azon háborognak, hogy a szervezők migránsvadászattal és -kitoloncolással „színesítették” a műsort. A háromszéki település polgármestere szerint senkit sem akartak megbántani.

Kedden már több magyarországi portál is szemlézte a Háromszék napilap tudósítását a hétvégén lezajlott kommandói falunapokról. A rendezvénysorozatra azért irányult ekkora figyelem, mert a helyiek szíriai menekülteket elzavaró paródiaműsort adtak elő az ünnepségen. Ráadásul a kitoloncolt migránsok szerepét roma gyerekek játszották el.

"Szíriai fagylaltos furgonokba bújt migránsok érkeztek a falu határába, áttörték Grenzkommando vámot. A szolgálatos határőrök végül sikeresen megállították az illegális fuvarozókat, előállították a határt törvénytelenül átlépő szíriaiakat. Azok spontán tüntetésbe kezdtek, eurót, Németországot és nőket követelve. A hatóságok azonban kitartottak, feltoloncolták őket a kommandói gőzös szerelvényére, és elküldték „Merkel nagymamájukhoz” – számolt be a jelenetek forgatókönyvéről a napilap.

A tudósítás szerint a kommandói fiatalok által megrendezett paródia több mint kétszáz érdeklődőt vonzott, vígan nézték az eseményeket, és nagy sikere volt a kétnapos faluünnep majd minden műsorszámának Kommandón.

A „migránsos” jelenetek néhány szemtanú szerint korántsem arattak akkora sikert, mint ahogy a Kovászna megyei napilap beállítja. Rédai Attila, a Székelyhon újságírója magyarországi vendégeivel tartózkodott Kommandón, akikkel végignézte a paródiát.

„Meglehetősen visszásnak éreztük a jeleneteket a vendégeimmel együtt. És zavaróak is volt némileg azok számára, akik nem értették, mi történik. Szerintem nem volt egy szerencsés témaválasztás, de ennek a szereplők láthatóan nem voltak tudatában” – nyilatkozta a Maszolnak.

„Nem gúnyolódni akartunk”

A falunapokat a helyi polgármesteri hivatal szervezte. Kocsis Béla polgármester portálunknak elmondta, meglepte a vitatott jelenetek negatív visszhangja. Tájékoztatása szerint a faluünnepet immár hagyományos módon egy-egy paródiaműsorral színesítik a helyi fiatalok, olyan témákban, amelyeknek aktualitása van. A menekültkérdés pedig Háromszéken is foglalkoztatja az embereket.

Arra a kérdésünkre, hogy viccesnek tartja-e olyan emberek kifigurázását, akiknek nagy többsége azért vált menekültté, mert lebombázták a szíriai otthonukat, a polgármester kijelentette: „Nem gúnyolódás, hanem szórakoztatás volt a célunk. Elnézést kérünk azoktól, akiket ezzel a paródiával megbántottuk vagy sértette az érzékenységüket”.

Kocsis Béla hozzátette, át tudja érezni a földönfutóvá vált emberek helyzetét.  Megjegyezte, Kommandó egy szegény, elszigetelt székelyföldi település, így érthetően sok helyi fiatal külföldön keres megélhetést. „Mi azt szeretnénk, hogy a fiataljaink hazajöjjenek. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a menekültparódiának ilyen negatív visszhangja lesz” – mondta a polgármester. 

Kapcsolódók

Kimaradt?