Háromszéken üresen maradt a szakiskolai helyek több mint fele

Háromszéken sok népszerűsítő akció ellenére még nem sikerült vonzóvá tenni a szakoktatást a diákok körében. A szülők és nyolcadik osztály végzett diákok többsége továbbra is az elméleti oktatást részesíti előnyben, vagy pedig sokan abbahagyják a tanulmányaikat, holott nagyobb eséllyel boldogulnának az életben, ha szakmát tanulnának, véli Kiss Imre.

A háromszéki főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta:  a beiskolázási tervben az ősszel induló kilencedik osztályok 56 százalékát, közel 700 helyet tervezték szakoktatásban indítani, de ezen helyek alig fele telt be. Összesen 350 hely maradt üresen a hároméves szakiskolákban, ez a szám közel annyi, ahány gyerek lemorzsolódni látszik, mert évismétlőre bukott, vagy nem folytatja tanulmányait, mert szülei munkára fogták.

Kiss Imre szerint az üresen maradt szakiskolai helyeket ősszel próbálják feltölteni, miután lejártak a pótvizsgák, illetve kiderül, hogy kiket kell személyesen megkeresni és meggyőzni arról, hogy folytassa tanulmányait. Azzal próbálják népszerűbbé tenni a szakoktatást, hogy minden oda járó gyereknek havi 200 lejes ösztöndíjat adnak tizedik osztályig, de tervezik, hogy a szakiskolákba iratkozott vidéki diákoknak ingyen szállást és étkezést biztosítanak.

A háromszéki főtanfelügyelő szerint a szakiskolába iratkozott diákok körében legnépszerűbbek az autószerelő, szakács, pincér és kozmetikus szakmák, viszont alacsony az érdeklődés a hegesztő, villanyszerelő, asztalos, ács, varrónő és kőműves szakmák iránt.

Kiss Imre szerint aggasztó a nyolcadik osztály utáni lemorzsolódás, amely főként a szociálisan hátrányos helyzetben élő közösségekben érzékelhető. Próbálják az önkormányzatok és pedagógusok segítségével meggyőzni a szülőket, hogy taníttassák gyerekeiket. Kiss Imre szerint bár a törvény egyértelműen előírja, hogy tíz osztály elvégzése kötelező, és az önkormányzatok büntethetik azokat, akik nem járatják gyerekeiket iskolába, de még nem volt példa arra, hogy ezt az előírást alkalmazták volna.

A háromszéki főtanfelügyelő szerint megoldaná a szakoktatás népszerűtlenségének problémáját, ha visszavezetnék a kilencedik osztályba való felvételit, illetve lenne tétje a nyolcadik osztály végi országos képességvizsgáknak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?