CNA: sérülnek a romániai tévénézők jogai

Az Országos Audióvizuális Tanács (CNA) magyar tagja szerint a labdarúgó Európa Bajnokság (Eb) romániai közvetítése sérti a román állampolgároknak azt a jogát, hogy egy kiemelten fontosnak minősített esemény közvetítését követhessék.

Turos Lóránd szerdán közölte az MTI-vel: vitát kezdeményezett a testületben az Eb romániai közvetítési jogairól.

Mint arról korábban beszámoltunk, a pénzügyi válságba jutott közszolgálati televízió nem vásárolta meg az Eb közvetítési jogát és a helyébe lépő kereskedelmi csatornák csak részben pótolják a hiányt. A valamennyi kábelszolgáltató által továbbított ProTV csak a román válogatott mérkőzéseinek, valamint a késő esti mérkőzések élő közvetítési jogát vásárolta meg. Az Eb délutáni mérkőzéseit élőben közvetítő Dolce Sport csatorna műsorait csak a Telekom Románia televíziós vagy internetes szolgáltatásainak az előfizetői láthatják. Ennek a cégnek kevesebb mint 30 százalékos a részesedése a romániai piacon.

Turos Lóránd a médiatörvényt idézte, mely szerint a kiemelten fontos események közvetítésében nem kaphat kizárólagosságot olyan csatorna, amelyik megfosztja a román tévénézők jelentős hányadát a közvetítés nézésének a lehetőségétől. Hozzátette: a kormány határozata szerint a labdarúgó Eb is ilyen, és a nézők legkevesebb 70 százaléka számára kell elérhetővé tenni. 

„A Dolce sportcsatornát működtető Telekom Románia nem azért vásárolta meg a közvetítési jogokat, hogy reklámbevételekre tegyen szert, hanem azért, hogy kizárólagossága révén előfizetőket szerezzen” - vélte.

Mint mondta, a CNA ennek ellenére eszköztelennek bizonyult a helyzet orvoslásához, mert a médiatörvény nem szab meg szankciót azok a cégek számára, amelyek megsértik ezt az előírást. Ezért az ügyet kedden megvizsgáló tanács a Versenytanácshoz utalta át az ügyet. A versenytanács azt vizsgálhatja, hogy az Eb közvetítésére jogot vásárolt csatorna visszaélt-e piaci helyzetével.

A kizárólagos közvetítési jogok az erdélyi magyarokat is sújtják. Az M4 sportcsatorna franciaországi élő közvetítései a szerzői jogi korlátozások miatt Romániában nem nézhetők. Az élő közvetítések idején a képernyőn a következő felirat jelenik meg magyar és angol nyelven: „Szerzői jogi korlátozások miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható”. A korlátozások miatt az M1 aktuális csatorna hírei is csak megszakításokkal nézhetők. A szerdai Ausztria-Magyarország mérkőzés idején azonban nem volt korlátozás.

A szlovák STV élő közvetítései a franciaországi labdarúgó Eb-ről korlátozások nélkül követhetők a román kábelszolgáltatók közvetítésében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?