Tervezet: bevezetnék a rövid pénteket

A pénteki munkanap nyolc óráról hat órára történő lerövidítésére nyújtott be törvénymódosító javaslatot két liberális honatya. Ha a tervezetet megszavazza a parlament, akkor a romániai munkahét a jelenlegi 40 helyett 38 órás lesz.

A politikusok több indokot sorakoztatnak fel a rövidebb munkanap alátámasztására, köztük a munkahelyi stressz növekedését. A javaslatban hangsúlyozzák, hogy a rövid péntek bevezetése nem járna együtt fizetéscsökkenéssel.  

Egy másik, a képviselőházhoz eljutatott törvénymódosítási javaslat szerint azoknak a munkavállalóknak, akik vállalják a 10 órás munkanapot rövidebb lehet a munkahetük, mert a péntek szabadnap lenne számukra. A javaslat kezdeményezői szerint az amerikai vállalatok 43 százaléka már e rendszer szerint működik.

A tervezet szerint a hosszabb munkanap, de rövidebb munkahét a 25-40 év közötti, felsőoktatást végzett romániai munkavállalóknak lenne megfelelő, akik könnyebben adaptálódnak a hosszabb munkanaphoz. A kezdeményezők szerint már jelenleg is sokaknak 9-10 órás a munkanapjuk, és sok munkáltató túlóráztatja alkalmazottait.

A szenátus által elutasított javaslat szerint az akkomodációs időszak után a munkavállalók és egyes vállalatok is nyernek a rövidebb munkahéttel, hiszen így az előbbiek több időt tölthetnek a családdal, ami fellendíti majd a turizmust és a vendégipari teljesítmények forgalmát is.  

A képviselőháznál iktatott törvénymódosítási javaslat a szakbizottságokhoz került véleményezésre.      

Kapcsolódók

Kimaradt?