Rasszista támadás érte a roma közösséget Bukarestben

Rasszista üzeneteket festettek ismeretlenek szombatra virradóra a roma világnap (április 8.)  alkalmával felállított sátorra.

A fajgyűlölő feliratokról ("Halál a cigányokra!") fotókat is posztolt Facebookra Gelu Duminică ismert romajogi aktivista. Az Országos Roma Kulturális Központ által felállított sátorban különböző események zajlottak a világnap alkalmából.

A vandálok cselekedetét az Egyetem téren, a sátor mellett tartott közös sajtótájékoztatón ítélte el Raluca Prună igazságügyi miniszter, Adrian Curaj tanügyminiszter és Aura Răducu, az uniós alapokért felelős tárca vezetője. Jelen volt Klaus Johannis egyik tanácsosa is, aki szerint az államfőt „elborzasztották” a történtek.

„Ez a rasszizmus legerőszakosabb formája. Válaszlépésekre kötelezi az államot a tény, hogy egy uniós ország fővárosának központjában ilyen feliratok jelennek meg. Példásan meg kell büntetnie azokat, akik mindannyiunknak ártottak. A minisztérium nevében elnézést kérek a történtekért” – jelentette ki Raluca Prună.

A sajtótájékoztatón jelen volt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is, aki úgy fogalmazott: „lehet, hogy ezeket a feliratokat könnyen letöröljük a sátorról, de nagyon nehéz lesz letörölni a nyomait a roma közösség tagjainak lelkéből”. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában növekedőben van az intolerancia nem csak a romákkal, hanem a muzulmánokkal és a fogyatékkal élőkkel szemben is.

Rendőrségi források szerint fiataloknak egy körülbelül tízfős csoportja festette a feliratokat a sátorra. A tetteseket még keresik.

Kapcsolódók

Kimaradt?