Vége a Vasutas Park körüli huzavonának?

Civilek gondjában maradhat a kolozsvári Vasutas Park, Pászkány Árpád a CFR futballcsapat tulajdonosa, aki a terület jelenlegi haszonbérlője úgy tűnik megelégelte a zöld terület körüli huzavonát.

A civil szervezetek ugyanis többszörösen felléptek a parkban folytatott munkálatok ellen (fakivágás, műfüves focipálya létesítése), valamint azt is ellenezték, hogy a park bejáratára lakat került és így megszűnt közterületnek lenni.

„Lemondok a parkról, nincs rá szükségem, úgyis csak egy plusz költséget jelent, kezdjenek vele amit akarnak" – nyilatkozta Pászkány az Adevărul napilapnak.

Több kolozsvári személyiség nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben azt kérték, hogy a város lakossága is beleszólhasson a park sorsába. Kedden pedig egy találkozósorozat kezdetekén a civil szervezetek sajtótájékoztatót tartottak, amelyen a zöld területtel kapcsolatos jövőbeli elképzeléseiket is ismertették.

A park felújítása és az építkezés nem saját kezdeményezés

A többszöri támadás után Pászkány elmondta: a továbbiakban egyetlen lejt sem szándékszik a parkra költeni, és felkérte az érdekelteket, hogy kezdjenek a területtel, amit akarnak.

„Jöjjön mindenki és ültessen, ahova akar, vitatkozzanak, akik akarnak, engem már nem érdekel, tevékenykedjenek azok, akik eddig elégedetlenkedtek, lássuk mi lesz a végeredmény két év múlva. Lemondok a parkról!" – fogalmazott az Adevărulnak az üzletember.

Hozzátette: a város 25 évig elhanyagolta azt a parkot, és most, amikor befektetett, csak kritikák érték. parkos1

„Válság idején, amikor egy olyan tervbe fektetsz bele, amely nem hoz jövedelmet még szapulnak is érte.

Ha a kolozsváriak nem szeretnék ezt a változást a parkban, maradjon úgy, mint korábban volt" – szögezte le Pászkány.

Kiemelte: nem a saját kezdeményezése volt a park átvétele, hanem a Román Vasúttársaság képviselői keresték meg az ötlettel, hogy sportközpontot létesítsenek azon a területen és így a parkot is rehabilitálják, ugyanis a vasúttársaságot a polgármesteri hivatal szólította fel arra, hogy ne hagyja parlagon a területet.

Majdnem hulladékteleppé alakult a terület

Az üzletember közölte: a Román Vasúttársasággal között szerződés szerint két focipályát építettek volna a park területén, egy műfüves és természetes gyepes pályát. „Eldöntöttük, hogy felújítjuk a parkot, újraépítjük a sétányokat és a világítási hálózatot, valamint egy játszóteret terveztünk a gyerekek számára" – magyarázta Pászkány.

{loadposition otp}Rámutatott: amikor elkezdték a munkálatokat mintegy 60 tonna szemetet és mindenféle hulladékot szállítottak el a helyszínről. Feltételezéseik szerint bizonyos vállalkozók erre a területre hordták ki a szemetüket.

"Csodálkozom, miért nem akkor jöttek a tiltakozók, amikor komoly összegeket fordítottunk a terület megtisztítására" – fogalmazott a CFR tulajdonosa.

A terület lezárásával kapcsolatosan azt nyilatkozta: azért kellett lelakatolni a műfüves focipályát, mert a mintegy 100 ezer eurós költségű beruházást megpróbálták felgyújtani, a park többi része mindenki számára nyitott.focipark

„A Vasutas Park nem köztér, hanem a vasúttársaság alkalmazottainak és szakszervezeteinek fenntartott terület, én engedtem meg azt, hogy mindenki számára szabadon látogatható legyen" – közölte az üzletember.

A szerződés részletei

A Román Vasúttársaság és a CFR futballcsat vezetősége közötti szerződés szerint az 5,3 hektáros parkot a csapat 25 évre kapta haszonbérbe, évi mintegy 64 ezer euró fejében.

A megállapodást 2006-ban írták alá, azonban az 53 457 négyzetméteres területet csak 2010-ben vehették át.

A szerződés értelmében Pászkány havonta 5 400 eurót kell fizessen bérleti díjként, valamint az egyezmény arra is kötelezi, hogy 1,5 – 2 millió eurót fektessen be a területen egy sportközpont megépítésére. Parcul-Feroviarilor

A terv szerint két nagyobb egy hektárnyi területű gyepes pályát és két kisebb 35x55 méteres műfüves pályát létesítettek volna a parkban, ahol a futballcsapat junior és ifjúsági csapatának tartottak volna edzéseket, ezen kívül a pályákat bérbe adták volna a focikedvelőnek.

A pályákon kívül játszóteret létesítettek volna, amely a park többi részével együtt mindenki számára nyitott.

A szerződés szerint Pászkány nem termelt volna profitot a sportpályákból.

Kimaradt?