Harmadszorra biztosra menne „nagyzoló tervével” Ilie Bolojan

Bár tavaly az alacsony jelenlét miatt kétszer kudarcba fulladt a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesítését célzó népszavazás, Ilie Bolojan a bihari megyeszékhely polgármestere kedden ismét előállt az ötlettel. 

Az elöljáró ez alkalommal azt mondta, a helyhatósági választásokkal egyidőben szerveznék meg az újabb referendumot. A népszavazásról szóló határozattervezet Bolojan szerint legkésőbb márciusban a helyi tanács tagjai elé kerül. Elfogadásához egyszerű többség szükséges.

A polgármester szerint a törvények és az Országos Választási Hatósággal folytatott egyeztetés lehetővég teszi az egyesítésről szóló népszavazásnak a június 5-i helyhatósági választással párhuzamosan való lebonyolítását, ugyanazokkal a választási bizottságokkal és szavazóhelyiségekkel, így csak a szavazólapok nyomtatása jár költséggel. Bolojan szerint ez a referendum  jelenti „az utolsó lehetőséget” arra, hogy a  város és a község közös fejlődését biztosítsák. A polgármester szerint most élhetően érvényes lesz a referendum, mivel a helyhatósági választásokon átlagban 90-100 ezer ember megy el szavazni, a népszavazás érvényességéhez pedig körülbelül 56 ezer voksra van szükség.

Bár Nagyváradon már harmadszor szervezik meg az egyesülésről szóló referendumot, Szentmártonban nem ismétlik meg azt, mivel ott az első alkalommal érvényes volt a szavazás, és a község lakóinak többsége a csatlakozásra voksolt.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?