Megaláztak egy olaszteleki magyar lányt az egyik kolozsvári gyermekkórházban

Megalázó bánásmódban részesült egy Kolozsváron balesetet szenvedett olaszteleki lány, miután a Mócok útjai 1-es számú gyerekkórházba utalták. Az orvosok számon kérték a hiányos román nyelvtudását, lekezelően beszéltek a hozzátartozóival, akiket azzal is megfenyegettek, hogy kirakják őket az intézményből. A beteget Horváth Anna alpolgármester közbenjárásával más kórházba helyezték át.

Az olaszteleki Sükei Katika szombaton vett részt az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet versmondó- és népdalvetélkedő versenyén. A népdalverseny kategóriában első díjat nyert 17 éves lányt egy autóbusz ütötte el az átjárón, pontosabban lábfején ment át a jármű, ezárt kórházba szállították, ahol az ODFIE egyik munkatársa maradt vele.

A kórházi megalázó esetről Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész számolt be a Facebookon. Tájékoztatása szerint a  Mócok úti gyermekkórházban Sükei Katika beutalásakor Ioan Dobrescu ügyeletes orvos szóvá tette: „milyen dolog az, hogy az ember Romániában él, de nem beszéli az ország nyelvét?”.

A szülők vasárnapra érkeztek meg a kórházi ágyon fekvő lányukhoz. „Az édesanya be is költözött a kórházi székre, mert a kolozsvári gyermekkórházban a szülő csak a széken ülhet, ágyat nem kap … Sőt a páciens, akit a busz elütött, legyen olyan belátó, s tartson magánál kanalat, kést, bögrét, tányért, mert mindezeket a kórház nem adhat, még mit képzel… Meg is kérdezte a kedves nővér vasárnap reggel: „most a tenyerébe töltsem a teát?!” – olvasható Rácz Norbert Zsolt beszámolójában.

Ioan Dobrescu sebészről a román sajtó is többször cikkezett már. Nem egy esetben műhibával vádolták meg, csúszópénz elfogadásáért is elítélték – azonban a Legfelsőbb Bíróság felmentette. Jelenleg is eljárás zajlik ellene, mivel több esetben is csak akkor volt hajlandó foglalkozni a rá bízott beteggel, ha előre megkapta a kért összeget.

Az anyuka ért ugyan, de nem beszél jól románul, ezért a lelkész felajánlotta, hogy vele marad segíteni. Kiderült, hogy volt is szükség a jelenlétére. „Bejött a mindenható szalonfőnök, s rám ripakodott érces hangon: „Tu ce cauţi aici?” (Te mit keresel itt?) Mondom, hogy nem beszélnek jól románul, segíteni akarok, erre ő megkérdezi az anyát, hogy mi a neve: „Cum te cheamă?” (Hogy hívnak?), amire jön is a pontos válasz. Mire az orvos: „Vezi, vorbesc româneşte, ieşi afară!” (Látod, beszélnek románul, menj ki!) Nyilván ilyenkor az ember lenyeli a kétszeres, udvariatlan tegezést, a darabos hangnemet, a modortalanságot, mert most Katika egészsége a fontos, nem törődik az ilyen apróságokkal – Romániában élünk – s megy. Nem húz ujjat, nem kötekedik, mert mi lesz, ha Katikával nem foglalkozik, hát mentem” – írta az unitárius lelkész.

A röntgenezés és a beteg lábának gipszbe tétele után az orvos ismét kifogásolta, hogy az ODFIE-munkatárs továbbra is a lánnyal és édesanyjával maradt, s közölte: Katikát kiutalja, "s aztán ülhetnek körülötte, ahányan akarnak". Az unitárius lelkész – aki úgy látja nem az volt a baj, hogy többen vannak a lány körül, hanem az, hogy hozzátartozói nem tudnak románul – itt megelégelte az orvos viselkedését, és Horváth Anna alpolgármester segítségét kérte, aki azonnal intézkedni próbált.

„Közben az orvosi diplomával rendelkező emberszabású a fenyegetését valóra váltotta, s rezidense által el is juttatta a kibocsátó papírt” – írta a lelkész. Az alpolgármestere személyesen jött el, s tárgyalt orvosokkal, igazgatókkal, majd közbenjárásának köszönhetően egy másik kórházba szállították át a lányt, ahol végül kedden az édesanyja jelenlétében nyilatkozhatott balesetéről a hatóságnak. 

A felháborodott lelkész úgy ír: „Nem helyes az, hogy a gyermekkórházban kitegyék az embert a kölyke mellől, vagy megtagadják tőle a megfelelő ellátást azért, mert nem beszéli jól a román nyelvet, vagy nincs pénze megsíkosítani a rendszert. Nem természetes, hogy az alpolgármesternek kell intézkedni, veszekedni, bedobva rangot és címet. Közben pedig Ioan Dobrescu doktor úr az ügyeletben várja, hogy a következő páciensét alázza, borotválja, kínozza, pellengérezze nyelvi tudásának hiánya miatt.”

Horváth Anna: a városháza nem kérheti számon az orvost

Horváth Anna alpolgármester a Maszolnak nyilatkozva megengedhetetlennek nevezte az orvos viselkedését, mivel a betegnek az ellátáshoz való jogában nem lehet akadály a nyelvtudás. Tájékoztatása szerint azonban sem maga, sem a városháza nem tudja számon kérni az orvos viselkedését, mivel a gyermekkórház nincs a város fennhatósága alatt. „Az ügyben a további lépések a családra tartoznak: az orvosi kamarához fordulhatnak vagy büntetőjogi feljelentést tehetnek” – jelentette ki.  

Az alpolgármester közölte, szerepe mindössze annyi volt, hogy a felmerülő aggályokra gyors és megfelelő megoldást találjon. Ezért, mivel az incidenst követően már aggályos volt, hogy megfelelő ellátást kapott-e a beteg, kérésére a kórház ortopédiai osztályénak vezetője is átnézte a diagnózist. Az osztályvezető a lány ellátását megfelelőnek találta, vagyis műtétre nem volt szükség, elegendő volt a balesetezett lány lábfejét gipszbe tenni.

A rendőrség azonban csak a következő napon hallgatta volna meg a balesetről az áldozatot, ezért az osztályvezető felajánlotta, hogy még egy napot bent maradhatnak a kórházban – az incidenst követően a szülők ezt már nem akarták. Mivel további vizsgálatra is szükség volt, a Clujana városi kórházba utalták be a beteget, ahol 24 órás megfigyelés alá helyezték. Ezután a rendőrségi meghallgatás is lezajlott, a diáklány pedig hazautazhatott – tájékoztatott a fejleményeről az alpolgármester.

Horváth Anna ismételten hangsúlyozta: a segítségkérés nem alpolgármesteri minőségének szólt, mivel nem vonhatja felelősségre sem az orvost sem pedig az intézményt. Leszögezte azonban, hogy a páciens megfelelő ellátásának és a tisztességes bánásmódnak semmiképp nem szabad hogy akadálya legyen a beteg romántudása.

Kimaradt?