Tervezet: hamarabb visszakapja jogosítványát az autós, ha időben fizet

Megkönnyítené törvénymódosító javaslatával a gépjárművezetői engedélyük felfüggesztésével büntetett autósok életét négy szociáldemokrata képviselő és egy liberális szenátor – írja a Mediafax.

A parlamentbe benyújtott tervezetük szerint megfeleződne a jogosítvány bevonásának időtartama azoknak az autósoknak az esetében, akik a közlekedési vétséget megállapító jegyzőköny kézhez vételétől számított legtöbb két munkanapon belül kifizetik a bírságot.

A törvénymódosító javaslat indoklása szerint ezáltal az autósok plusz motivációt kapnak arra, hogy mielőbb törlesszék a közlekedési kihágásokért kapott pénzbüntetéseket. Mint ismert, 48 órán belül történő kifizetés esetén a jelenlegi jogszabályok szerint feleződik a bírság összege.

Korábban már beszámoltunk arról a KRESZ-módosító tervezetről, amely szintén a „fizetőképes” autósoknak kedvez. Ez a jogszabály lehetővé tenné, hogy egy sofőr, ha elegendő pénze van, és nem követ el bűncselekményt, gyakorlatilag soha ne veszítse be a gépjárművezetői jogosítványát.

Mint ismert, ha a büntetőpontjainak száma eléri a 15-öt, a sofőr jogosítványát automatikusan felfüggesztik. Ha azonban tud fizetni, törlik a büntetőpontjait – olvasható a tervezetben, amely szintén hamarosan napirendre kerül a parlamentben.

Kapcsolódók

Kimaradt?