Otthont építene az egyik legaktívabb erdélyi magyar segélyszervezet

Erdélyi Szociális és Információs Központ építésére gyűjt adományokat a hét éve működő és már sok ezer emberen segítő Telefonos Szeretetszolgálat.

A jótékonysági szervezet egyelőre Maros és Kolozs megyében működik 30 önkéntessel, a Solidaris Egyesület égisze alatt, erről itt írtunk részletesen. A Szeretetszolgálat ezen tervével – hogy saját központja legyen – pályázott a BCR on-line adománygyűjtési versenyére, aminek az a lényege, hogy a legtöbb adományt begyűjtő első három projekt összegét a bank megduplázza. A több száz projekt közül az Erdélyi Szociális és Információs Központ terve jelenleg a nyolcadik helyen van, de még bekerülhet az első három közé, ha február 17-éig elegendő adományt gyűjt össze.

Mindezt a kolozsvári Koffer könyves kávéházban tudtuk meg csütörtök este, amikor Demény Péter író kérdéseire válaszolva Sajó Norbert, Visky Anna és a Telefonos Szeretetszolgálat önkéntesei ismertették egyesületük eddigi eredményeit és közeli-távoli terveit.

Sajó Norbert elmesélt néhány esetet szolgálatuk hét évi tapasztalatából, köztük megmosolyogtató, érdekes, de megható és megdöbbentő történetek is árulkodnak arról, milyen sorsok húzódhatnak meg talán éppen a mellettünk lévő fal mögött. Elmondta, hosszú távú tervük az, hogy 24 órás szolgálatot is el tudjanak látni (jelenleg annyira van kapacitásuk, hogy hetente kétszer, délután 3-tól este 8-ig válaszolnak a hívásokra, csütörtökön Marosvásárhelyen és pénteken Kolozsváron). „Nagy szükség volna az állandó szolgálatra, hisz volt olyan betelefonálónk, aki hét közben, az üzenetrögzítőnkre mondta be, hogy már három napja nem evett. Vannak problémák, amelyeket azonnal meg kell oldani, nem elég egy héten egyszer összegyűjteni és leosztani a feladatokat” – mondta a Szeretetszolgálat vezetője.

Az Erdélyi Szociális és Információs Központ azonban a következő legfontosabb lépcsőfok. Miért? Először is, a Szeretetszolgálathoz nem csak segítségért szoktak betelefonálni: sokan éppen ellenkezőleg, adományozni akarnak. Használt, de még jó állapotban lévő hűtőszekrényt, kinőtt gyerekbútort, élelmiszercsomagokat ajánlanak fel segítő szándékú emberek – mindezeknek kéne egy raktározó hely, amíg az adományok gazdára találnak. A Központ információs része még ennél is fontosabb, vélik a kezdeményezők, hisz a betelefonálók mintegy 25 százaléka nem segítséget, hanem információt kér valamilyen ügyben. „A hét év tapasztalata azt mutatja, hogy a betelefonálóink szociális háttere nagymértékben összefüggésben van azzal, mennyire tájékozottak, mennyire ismerik a lehetőségeiket? Minél jobban ismeri, annál stabilabb szociális helyzetben van az ember” – állítja Sajó Norbert.

A szeretetszolgálat „otthonát” Maros vagy Kolozs megyében szeretnék felépíteni, egyelőre a telekre gyűjtenek. A hálózat különben egyre bővül, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már 160 településről érkeznek hívások. Elfogyott a gyógyszer, nincs ki bevásárolja a napi betevőt: az önkéntesek kiszállnak, viszik a gyógyszert, bevásárolnak. Van, aki csak egyedül érzi magát, mert senki nem nyit be hozzá. Volt azonban olyan is, amikor így szólt bele egy idős asszony a telefonba: „Jöjjenek, mert meghalt a fiam.” Odamentek, a néniben tartották a lelket, amíg a rendőrség helyszínelt. Ilyenkor a lélekjelenlét, az empátia és a diszkréció nagyon fontos a szeretetszolgálat munkatársai részéről. „Megtanultam, hogyan viszonyuljak embertársaimhoz” – mondta Gergely Bartók Attila, aki akkor kezdett el önkénteskedni, amikor „időmilliomos”, azaz munkanélküli lett.

„Megnyugtató, hogy lehetőségünk van találkozni, személyes kapcsolatba kerülni azzal, akit segítünk – mondta egy másik önkéntes, Király György, aki feleségével egy fél éve csatlakozott a szervezethez. – Azt tapasztaljuk, hogy egy jó szó sokszor fontosabb a segítséget kérőknek, mint az adomány.”

„Meghatározó élmény volt, amikor egy betelefonáló arra kért minket, hogy együtt imádkozzunk. Nem hittem volna, hogy ez működik telefonon keresztül, de működött – mondta Sajó Norbert. – Egy marosújvári bácsi pedig rendszeresen azért hív, hogy együtt énekeljünk zsoltárokat. Hihetetlen, hogy mi minden átfér a kábelen.”

A munkatársak a szolgálati napokon már 2-kor, vagyis egy órával korábban bent vannak az irodában, mert a feladatra fel kell készülni, „be kell mosakodni” – lelkileg. A kiszállást igénylő feladatokat ki-ki lakóhelye szerint osztják el egymás között. Hatalmas eredménynek tartják, hogy az embereknek már a krízishelyzetek zavarában is eszükbe jut Szeretetszolgálat, ami nagyon fontos, mert baj, pánik esetén az embernek „csőlátása” van. Ezért is szeretnék állandóvá tenni a telefonszolgálatot, hogy 7 napból hétben, 24 órából huszonnégyben tudjanak segíteni.

A beszélgetést Molnár Edina dzsessz-énekesnő, Laczkó Vass Róbert színész-énekes és Szép András zeneszerző, zongoraművész jótékonysági koncertje zárta a Kofferben.

Az Erdélyi Szociális és Információs Központot építő Solidaris Egyesületet itt lehet segíteni adományokkal. Ha február 17-áig sikerül akkora pénzösszeget összegyűjteni, hogy a projekt bekerüljön az első 3 közé, akkor a BCR megduplázza az adományt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?