Elsősegélyt nyújtanak a sérült vadállatoknak

Ha valaki sérült vadállatot, madarat, ragadozót talál, vagy lát valahol, a 0722–533816-os hívószámon kérheti, hogy szakemberek nyújtsanak segítséget az állatnak. A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület, illetve az Ets4Wild Egyesület által létrehozott hálózat szakemberei azonnal a helyszínre sietnek és gondoskodnak, hogy az minél előbb a legközelebbi elsősegély helyre jusson.

Egyre több vadon élő állat sérül meg a városiasodás, az intenzív mezőgazdasági terjeszkedés, valamint az emberi tevékenység okozta szennyezés, vagy más emberi behatás miatt. Ezért a romániai természetvédő egyesületek közül több is jónak látta, ha összefog és hálózatot létesít a balesetet szenvedett vadállatok megmentésére, kezelésére és a természetes környezetébe való visszahelyezésére. Megtörténhet, hogy egy ragadozó madár kerül egy városi lakás udvarába, megsérül, és nem tud onnan távozni, vagy a faluszéli termőföldön szenved sérülést, valamilyen ott elhelyezett tárgy, akadály, kerítés, határjelző kábel miatt.

A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Vets4Wild Egyesülettel közösen egy ilyen egyedülálló hálózatot hozott létre, a sérült, vadon élő állatok megmentésére. A létrehozott hálózat alapegységét a Milvus Csoport által már több éve működtetett vadon élő állatok Rehabilitációs Központja képezi. Az itt történő diagnosztizálást és a kezelést a Vets4Wild Egyesület állatorvosai végzik, az állatok gondozásáért és természetes élőhelyükbe való szabadon engedésért a Milvus Csoport munkatársai felelnek.

Jelenleg a marosvásárhelyi és nyárádszentsimoni központban kilenc madár áll kezelés alatt: kuvik (Athene noctua), uráli bagoly (Strix uralensis), rétisas (Haliaeetus albicilla), barna rétihája (Circus aeruginosus), egerészölyv (Buteo buteo), kerecsensólyom (Falco cherrug) és egy kabasólyom (Falco subbuteo). A felépült madarak szabadon engedés után visszakerülnek a természetbe, míg a többiek súlyosabb sérüléseik miatt a Központban maradnak és környezetvédelmi nevelési célokból bemutató madárként használják őket a szakemberek.

Kapcsolódók

Kimaradt?