Három nagyvárosban indít pereket a kétnyevűségért a CEMO

Három erdélyi nagyvárosban indít pert a Civil Elkötelezettségi Mozgalom a helyi polgármesteri hivatalok ellen a kétnyelvűség be nem tartása miatt – számolt be sajtótájékoztatón a szervezet. A terv szerint Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmárnémetiben készülnek az anynyanyelhasználatot szabályozó törvény semmibevétele miatt az igazságszolgáltatáshoz fordulni.

Ahogy arról Szigeti Enikő, a CEMO vezetője beszámolt, a 2001/215-ös helyhatósági törvényt és a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát szabályozó nemzetközi egyezményt szegik meg az említett városok polgármesteri hivatalai. Ha senki nem tesz semmit, ha eltekintenek ezektől a törvényszegésektől, akkor egy idő után megszokottá válik az egynyelvűség jelensége, a törvénytelenség – hangzott el a sajtótájékoztatón, akárcsak az, hogy a magyar közösség így is, úgy is nyerni fog, hiszen, vagy igazat ad az igazságszolgáltatás és akkor kényszerítve lesznek a hivatalok a kétnyelvűség betartására, vagy hírré megy, hogy nem tartják tiszteletben a nemzeti kisebbségek anyanyelvhaszálatára vonatkozó jogokat. Románia az Európai Unió szemében példaértékű ország, ahol a törvények szerint rendezett a kisebbségi kérdés – mutatott rá a CEMO elnöke, hozzátéve, hogy ez nem így van, mert a törvényekből alig tartanak be valamit.A marosvásárhelyi sajtótájékoztatón részt vett két jogász is, Ambrus Izabella és Menyhárt Gabriella, akik a civil szervezetet fogják képviselni a bíróságokon. Ambrus Brassóból érkezett és a marosvásárhelyi városházát fogja perelni, míg Menyhárt Nagyváradról, és a váradi, valamint a szatmári városházák ellen pereskedik majd. Mindketten tapasztalattal rendelkeznek ami a kisebbségi jogvédelmet illeti.

Kimaradt?