A doni elesettekre emlékeztek Marosvásárhelyen és környékén

Tizennégy éve már, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete megemlékezik az 1943. december 12-i don-kanyari csata áldozataira, azokra, akik ott vesztették el életüket és azokra a kevesekre is, akik hazajöttek bár, de egész életüket megpecsételte az ott átélt trauma.

A marosvásárhelyi római-katolikus temetőben felállított, Bocskai Vince szobrászművész által alkotott Doni emlékműnél tartott megemlékezéshez néhány éve csatlakozik a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. Kilyén Ilka színművész, az EMKE Maros megyei elnöke a műsorvezető szerepét töltötte be a megemlékezésen, ahol Henter György református és Nagy László unitárius lelkész mondott beszédet. Az eseményen jelen volt Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is, aki arról a veszteségről beszélt, amely a magyar népet érte. Őt követően Ábrám Zoltán, az EMKE alelnöke, majd Benkő József történész vette át a szót és ismertette a 73 évvel ezelőtt történt eseményeket. A megemlékezésen első alkalommal jelen volt a Szent László Hadosztály Hagyományőrző Csoport Szolnokról. Az ők elődeik voltak azok, akik 1940-ben elsőként jöttek át Erdélybe a Királyhágón keresztül, ezért is fontos számukra, hogy Marosvásárhelyen lehettek – mondta Nagy Péter, a csoport vezetője. 

A szónoklatokat koszorúzás követte. Kilyén Ilka a Maszolnak elmondta, számára öröm, hogy elegáns és szép, kisméretű koszorúkat helyeztek az emlékmű talapzatához és nem a hivalkodó, hatalmas koszorúval akart senki feltűnést kelteni.

Ötödik éve már egy emléktúrát is szerveznek a doni elesettek emlékére, hogy Havadon, Rigmányban és Gegesben is megemlékezzenek azokra, akik ilyen téli, ennél jóval hidegebb körülmények között értelmetlenül veszítették életüket.

Kapcsolódók

Kimaradt?