Elkészült a püspökfürdői tündérrózsás tó megmentésének terve

Elkészült a Bihar megyei Körösvidéki Múzeum kezelésébe lévő Natura 2000-es természetvédelmi területek – köztük a szinte teljesen elpusztult, püspökfürdői tündérrózsás tó – megőrzésének menedzsmentterve.

„Paradox a helyzet, ugyanis örülni kellene a természetvédelmi területek menedzsmentterve elkészültének, eddig azonban a Pece-patak táplálta tó szinte teljesen elpusztult” – mondta a projektzáró konferenciáján Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy a múzeumot – mely mintegy ötven évig volt a terület kezelője – 2013-ban megbüntette a Bihar megyei prefektúra azért, mert „többet mondtak a kívánatosnál” arról, hogy a tó kiszáradását a termálvízér mértéktelen kihasználása okozza. Chiriac ugyanakkor úgy vélte, a tó megmentése a megfelelő intézkedésekkel még mindig nem reménytelen.

Horia Carţistól, Cornel Popa Bihar megyei tanácselnök irodavezetőjétől megtudtuk: várják, hogy a környezetvédelmi minisztérium kiírja a pályázatokat az új kezelők számára, akinek a menedzsmenttervnek megfelelően kell majd gondozni a területet. A nagyváradi polgármesteri hivatal egyébként már jelezte: szívesen lenne a tündérrózsás tó kezelője.

A hárommillió lej értékű projekt egyébként októberben indult a Bihar Megyei Tanács és a Körösvidéki Múzeum irányításával. A tündérrózsás tó és az azt tápláló Pece-patak mellett a tasádfői és betfiai Natura 2000-es területek menedzsmentterveit is kidolgozták az elmúlt két hónap alatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?