Beöthy Ödön-díjat kapott Érmihályfalva és Bors

A Beöthy Ödönről elnevezett díjat Nyakó József, Érmiháyfalva polgármestere és Bátori Géza, Bors elöljárója vette át ma Szabó Ödöntől, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökétől.

Az egykori erdélyi főkormánybiztosról elnevezett díjat tavaly alapította a Bihar megyei RMDSZ, ezt a legjobb, példaértékű önkormányzati kezdeményezésért illetve az elmúlt egy év kiemelkedő tevékenységéért ítélik oda.

Az idén több jelölés is érkezett, a legjobb önkormányzati kezdeményezésért járó plakettet végül Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere vette át a Részek viadala nevű versenyért. A Részek viadala közösségformáló kezdeményezés is, mondta Nyakó József, hozzátéve: 2013 óta szervezik a játékos vetélkedőt a város hét kerületének. A kezdeményezés alatt a városrészek sporttevékenységekben, ügyességi versenyekben valamint szakácstudományban és műveltségi vetélkedőkben mérik össze tudásukat. Volt rá példa, hogy a nyertes városrészben a lakókkal együtt egy kilométernyi járdát aszfaltoztak le jutalomként, de a győztesek jártak már az aggteleki cseppkőbarlangnál és kassai kiránduláson is. Szabó Ödön a kezdeményezés közösségformáló erejét méltatta, mint elhangzott, akár a felkészülés, akár a verseny során elmosódnak akár a társadalmi különbségek is, a városrészek lakói közösségé formálódnak.

Bors község nevében Bátori Géza polgármester vehette át az elismerést az elmúlt évben kifejtett tevékenységéért. Bátori Géza közel 26 éve Bors elöljárója, neki így nemcsak az elmúlt egy év, hanem eddigi munkáját is díjazzák, mondta Szabó Ödön. Az elöljáró elmondta: többek között gáz- és vízellátás van a több mint négyezer lelkes község minden településén, ipari parkot alakítottak ki, öregotthont működtetnek, idén pedig elkészült a zöld energiát nyújtó napelemparkjuk is. Hozzátette: a községben megemlékeztek ugyanakkor Lőrincz Lajosról, Bors közelmúltban elhunyt alpolgármesteréről, akinek komoly része volt az elvégzett munkában és az eredmények elérésében is.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?