Félezer kilőtt madártetemet találtak egy román buszban

A magyarországi Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 580 fürj és pacsirta tetemét találták meg egy román autóbuszban, az M43-as autópályán. Az ügyben feljelentést tettek természetkárosítás bűncselekmény miatt – idézték a magyar portálok a NAV közleményét.

A pénzügyőrök egy román rendszámú autóbuszt ellenőriztek az M43-as utópálya egyik pihenőjében, s bár a két sofőr és a 15 utas is azt nyilatkozta, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal az utánfutó ellenőrzésekor egy hűtőládából összesen 380 fürj és 200 pacsirta kopasztott és fagyasztott teteme került elő. 

Az egyik buszvezető elmondása szerint a madarakat olasz vadászok megbízása alapján szállították Olaszországba. Előzetes szakvélemény alapján az előkerült madarak védettek, eszmei értékük 24 millió forint. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?