Duplájára nőtt a dühös kézdivásárhelyi tüntetők száma

Dühös kézdivásárhelyiek követelték csütörtökön délután a város utcáin a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István Attila szabadon bocsátását. A céhes város lakói megfogadták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) felhívását, miszerint „hozz magaddal még egy embert”, ugyanis szerdához képest csütörtökre megduplázódott a tüntetők száma.

Mintegy ezer fős tömeg gyűlt össze csütörtökön a főtéri Gábor Áron szobornál, ahonnan ismét a városháza elé vonultak és a polgármesterrel szerettek volna találkozni, de Bokor Tibor ezúttal se tett eleget követelésüknek.

A tüntetők a városházától ismét a rendőrség elé vonultak, végig hangosan kiabálták, hogy „igazságot akarunk”, „engedjétek szabadon”, „hazug román média”, „aki magyar velünk van”. A rendőrség előtt többen tortára járó csillagszórókat gyújtottak, miközben azt kiáltották, hogy „itt a bomba!”.

A tömeg ezt követően Kézdivásárhely forgalmas ipari negyede fele vette az irányt, az út közepén felvonulva ellehetetlenítették az autós közlekedést. „Gyertek ki!”, kiáltották a tiltakozók, akiknek felszólítására a környékről még többen csatlakoztak a megmozduláshoz.

A civil kezdeményezésként indult utcai tiltakozó akció spontán módon szerveződött, így senki nem kért engedélyt a tüntetésre. Értesülésünk szerint a kézdivásárhelyiek a következő napokban is folytatni szeretnék az utcai tiltakozó akciókat.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?