Veszélyes muzulmán imaházak is vannak Romániában – figyelmeztetnek a muzulmánok

A romániai muzulmán közösség képviselői kérik azoknak a muzulmán imaházaknak a bezárását a hatóságoktól, amelyek a muftiátus számára ismeretlen, gyanús tanokat népszerűsítenek.

A Romániai Muzulmán Felekezet Muftiátusa, a Török-Muzulmán Tatárok Demokrata Szövetsége és a Török Demokrata Szövetség csütörtöki közös közleménye emlékeztet: már korábban felhívták egy találkozón a Konstanca megyei parlamenti képviselők figyelmét arra, hogy veszélyt jelentenek az országra a muftiátus által el nem ismert imahelyek.

Az aláírók szerint a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben a hatóságoknak nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a muzulmán közösség problémáira, köztük az engedély nélkül működő, a vallási közösség által el nem ismert imaházakra. Követendő példaként említik Nagy-Britanniát, ahol a fundamentalista tanokat terjesztő imaházakat bezárták.

A közösség képviselői végezetül kérik a hatóságok segítségét az országban működő valamennyi muzulmán imaház feltérképezéséhez.

banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_1dXrrgpP_728x90.5c.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?