Leállította a rendőrség az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjét

Félbeszakította a rendőrség az Ismerős Arcok csütörtök esti sepsiszentgyörgyi koncertjét, nagy erőkkel vonultak a terembe és a közönséget kiterelték – számolt be szombaton a Háromszék.

Az együttes tagjait bevitték a rendőrségre, hajnali négyig benntartották őket, az eladásra szánt lemezeiket, reklámpólóikat elkobozták. A rendőrség szóvivője csak annyit mondott, a koncertnek helyet adó Baroque Klubban „két bírságot pénztárjegy nélkül árult termékek, hármat pedig rendbontás – sértő kifejezések elhangzása – miatt” róttak ki.

Szemtanúk beszámolója szerint a hatósági fellépés „igen erőteljes volt”, a zenét félbeszakították, egy tűzoltótiszt kiállt a színpadra, és elmondta, hogy nem ellenük vannak ott, hanem a biztonságuk érdekében.

A résztvevőket kiterelték, majd egyenként számolva engedték vissza csak a terembe. Az események nyomán az együttes nem folytatta a félbeszakadt koncertet, már csak a szokásos záró számait játszotta el, aminek különös hangulatot adott a lezajlott razzia. A jelenlevők szerint egyértelmű erőfitogtatás történt, hiszen más városokban alig néhány emberrel végeznek hasonló ellenőrzéseket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?