COM’ON Kolozsvár Sepsiszentgyörgyre is ellátogat

A Com`ON Kolozsvár, vagyis az Ifjúsági Részvételi Költségvetési projekt a végéhez közeledik. November az utolsó hónap, amikor még meg lehet valósítani azokat a kezdeményezéseket, amelyek a projekten keresztül támogatást kaptak.

A projekt végéhez közeledve a Com`ON Kolozsvár kezdeményezője, a PONT Csoport és partnerei átfogó akcióba kezdtek, hogy bemutassák a kezdeményezés eredményeit, illetve ennek életbe ültetési lehetőségeit más városokban is. 

„Öt romániai városba látogatunk (köztük a fővárosba is) és két európaiba (Brüsszelbe és Strasbourgba), hogy bemutassuk a projekt eredményeit, hogy majd a záró konferencián levonhassuk a következtetéseket, valamint hogy a részvételi költségvetés jövőjéről (2016-2018) beszéljünk" - nyilatkozta Farkas András, a PONT Csoport alapító tagja. 

A turné október 19-én vette kezdetét Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az ENP képviselőcsoport tagja volt az esemény házigazdája.

A projektet az Európai Ifjúsági Fórum nemrégiben indított kezdeményezése és mozgalma, a #YOUTHUP ernyője alatt mutatták be. A rendezvényen jelen volt Stine Andresen, az EGT Alapok Hivatalának igazgatója és Conor O’Neill, az Európai Ifjúsági Fórum szakreferense.

„A maga 36 millió eurós költségvetésével a romániai Civil Alap az EGT Alapok második legnagyobb támogatási kerete és egyben a projektportfóliónk legnagyobb programja, amely Romániát célozza meg. Örülünk, hogy itt lehetünk és láthatjuk, hogy egy helyi indíttatású projektet európai szintre emeltek. Végre személyesen is találkozhatunk a kezdeményezőkkel” - mondta Stine Andresen az EGT Alapok Hivatalának igazgatója.

Conor O’Neill, az Európai Ifjúsági Fórum szakreferense aláhúzta: „Azzal a céllal indítottuk a #YouthUP kezdeményezést, hogy a részvételi demokráciát és az állampolgári oktatást népszerűsítsük. Azt hiszem, hogy 2015-ben Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosának minőségében bebizonyította, hogy igenis lehetséges a fiatalokat részvételre buzdítani, a Com`ON Kolozsvár pedig éppen ezt tette”.

A Com`ON Kolozsvár turné második állomása Strasbourg volt, csütörtök este az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusán mutatták be a projektet, majd az Európai Fiatalok Központjában.

Jövő héten a turné Romániában folyatódik, Bukarestbe, Sepsiszentgyörgyre, Temesvárra, Marosvásárhelyre és Nagyszebenbe látogatnak a PONT Csoport munkatársai, majd mindez Kolozsváron konferenciával zárul. A kiértékelő rendezvényen bemutatják a Com`ON Kolozsvár nemrégiben elkészült kiadványát is, amelyben a projekt ötlete, lépései, eredményei olvashatók, illetve a projekt folytatásának lehetőségei. A kiadvány útmutatóként szolgál azoknak, akik saját közösségeikben ehhez hasonló folyamatokat szeretnének véghezvinni. A kiadvány hamarosan online is elérhető lesz. 

„2015-ben útkereszteződés előtt állunk: mit tehetünk most annak érdekében, hogy egy újabb láncreakciót elindítva nem csak Romániában, hanem egész Európában több részvételi folyamat valósuljon meg? Hogyan képzeljük el a fiatalok közösségi életben való részvételét 2020-ban vagy akár 2030-ban?” - tette fel a kérdést, Farkas András, a Com’On Kolozsvár projekt koordinátora és az Európai Ifjúsági Fővárosok Hálózatának elnöke.

A COM’ON Kolozsvár projektet a PONT Csoport kezdeményezte és koordinálja, partnerségben Kolozsvár Önkormányzatával és a SHARE Kolozsvár Föderációval, amelyet az Európai Gazdasági Társulás (közismertebben a Norvég Alap) romániai Civil Alapja támogat 68,247.81 euróval. 

A részvételi költségvetési folyamat célja, hogy az állampolgárokat demokratikus tanácskozásba és döntéshozatalba vonja be. Így a közösség optimális módozatokat dolgozhat ki a közpénzek (egy részének) elköltését illetően. A projekt célja az volt, hogy véghezvigyenek egy részvételi költségvetési folyamatot a fiatalokra alapozva; a folyamat alapján pedig Kolozsvár önkormányzata támogatja a legtöbb szavazatot elérő kezdeményezés megvalósítását a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa évben. A stratégiai cél egy 250 kis projektből álló, 500.000 lejes összköltségvetésű projektportfólió összeállítása volt, olyan projektötletekkel, amelyek a helyi közösségnek szólnak (különös tekintettel Kolozsvár periférikus övezeteire), hozzájárulnak a közösségi életben való aktív részvételhez, proaktív tevékenységekbe vonják be a lakosságot, köz–és nyilvános tereken zajlanak, és a lakosok ingyenesen vehetnek részt ezeken. A kezdeményezés a COM’ON Kolozsvár nevet kapta. A COM’ON kifejezés a projekt szellemiségét kívánja tükrözni, azt, hogy a projekt a közösségé, részvételre buzdít, amolyan cselekvésre késztető GYERE.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?