A diákok negyede ment át a pótérettségin, Hargita megye jól szerepelt

A fellebbezések előtt a diákok 24,1 százaléka ment át az érettségi őszi szessziójában, amelynek utolsó vizsgájára pénteken került sor - tájékoztat közleményben a tanügyminisztérium. Az átmenési arány idén 1,83 százalékponttal jobb, mint 2014-ben.

A pótérettségin 44.759 diák vett részt, és 10.779-en vizsgáztak sikeresen. Tavaly az érettségi augusztusi-szeptemberi szessziójában a fellebbezések előtt 22,27 százalékos volt az átmenési arány, így idén 1,83 százalékponttal jobbak az eredmények.

A sikeresen pótérettségizők több mint ötven százaléka (56,4 százaléka, azaz 6.089 diák) 6-6,46 közötti átlagmédiát ért el, egyetlen tízes sem volt.

Hargita megye jól szerepelt

Ami a megyékre vetített átmenési arányt illeti, a legjobban Fehér (35,81 százalék), Iaşi (34,15 százalék), Kolozs (33,09 százalék), Hargita (30,90 százalék) és Krassó-Szörény megye (30,38 százalék) teljesített. A legrosszabb átmenési arányt Ilfov (14,69 százalék), Gorj (15,85 százalék), Buzău (16,18 százalék) és Mehedinţi (16,69 százalék) produkálta.

Az átmenési arány azokban a megyékben, ahol magyar iskolák, osztályok is működnek:

  • Maros megye: 22,19 százalék
  • Kovászna megye: 23,89 százalék
  • Máramaros megye: 23,06 százalék
  • Szatmár megye: 24,96 százalék
  • Szilágy megye: 24,16 százalék
  • Bihar megye: 20,95 százalék
  • Arad megye: 24,34 százalék
  • Temes megye: 25,95 százalék
  • Hunyad megye: 20,47 százalék
  • Szeben megye: 27,99 százalék
  • Bákó megye: 19,98 százalék
  • Bukarest: 22,85 százalék

Fellebbezni szeptember elsején délután négy és este nyolc óra között lehet. A végleges eredményeket csütörtökön teszik közzé.

Itt nézheti meg, ki milyen eredményeket ért el a pótérettségin.

Kapcsolódók

Kimaradt?