Apát és fiát támadta meg a medve Kolozs megyében

Egy 42 éves juhászt és 13 éves fiát támadta meg a medve Kolozs megyében, a Bálványosváraljához tartozó Bátony közelében vasárnap. Az apa súlyosabban megsérült.

A megyei készenléti felügyelőség szóvivője, Ştefana Moldovan a Mediafaxnak elmondta, a sérülteket a dési megyei kórházba szállították. Hozzátette, apa és fia, akik a falu közelében lévő esztenán legeltették juhaikat, a kutyák ugatására mentek be egy kukoricásba, ahol három medvével találták szembe magukat. Az állatok közül az egyik támadt rá a két áldozatra.

Bálványosváralja polgármestere, Mureşan Ildikó úgy nyilatkozott vasárnap, hogy apát és fiát Kolozsvárra szállítják további kivizsgálások miatt. Beszámolója szerint egy harmadik személy is az esztenán tartózkodott, ő hallotta meg a kiabálásokat, és ő hívta a 112-es segélyhívó számot.

Hozzátette, eddig a környéken nem volt gond a medvékkel, éppen ezért felvette a kapcsolatot a vadászokkal, hogy indokolt esetben megtegyék a szükséges lépéseket.

A megyei mentőszolgálat igazgatója, Horia Simu elmondta, az áldozatokon harapás- és karmolásnyomokat találtak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?