Még Szegedről is jöttek Széchenyiért Kőszegremetére

Az egész Kárpát-Medenecében elment a híre, hogy 1861-ben  az avasi Kőszegremetén emelték az egyik első szabadtéri Széchenyi-emlékművet, amit azóta is őriz a kis református falu. Jellemző, hogy a szombaton az alig kibírható 36 fokos melegben tartott megemlékezésre még a távoli Szegedről is jöttek.

Igaz, a helybeliek gondoskodtak nem csak megfelelő árnyékról, de az elviselhetőséghez szükséges jó hideg hűsítőről is.

A  nagy reformer születéséhez kötött ünnepség ezúttal is  a helyi református templomban kezdődött, ahol Sziszik József lelkipásztor hirdetett az alkalomhoz illő igét, majd a sokadalom a település fölött álló emlékoszlophoz vonult, ahol  a budapesti  Pechi Mária, az Országos Széchenyi Kör elnöke beszélt egyebek közt arról, hogy mennyire fontos ápolni gróf Széchenyi, a „nemzet napszámosa” emlékét olyan félreeső kicsiny faluban is, mint Kőszegremete.

Kereskényi Gábor parlamenti képviselő többek közt azt hangsúlyozta, hogy az ilyen példákat nem lehet eléggé méltatni, mert  csak az élő emlékezet tartja meg a nemzetet. Szász Róbert a megyei hagyományőrző központ igazgatója és Ludróczki Sándor avasújvárosi polgármester (oda tartozik Remete) Széchenyi aktualitását emelte ki.

Kimaradt?