Ismét virágba borul Nagyvárad

Augusztus 21-én, pénteken Nagyváradon hat virágkocsit láthatnak majd Nagyváradon abból a 16-ból, amelyeket augusztus 20-án, csütörtökön a hagyományos debreceni virágkarneválon is megcsodálhatnak.

Nagyvárad és Debrecen 2005 óta ünnepel közösen. Idén ismét közös virágkocsit készíttetett a két város önkormányzata, az államalapítás ünnepét a nagyváradi Csillagocskák Néptánccsoport és az Exclusice Dance táncosai is ott lesznek majd a debreceni menetben, emlékeztetett kedden, Mircea Oaie programigazgató társaságában Huszár István váradi alpolgármester.

Nagyváradra  21-én hajnalban érkeznek majd a virágkocsik, amelyek 15 órára érkeznek szokott helyükre a város végébe, az úgynevezett „zig-zag” tömbházakhoz. Ott áll össze a menet, melyben 16 órától több mint kétszázan vonulnak majd lovasok vezetésével, íjászok, menet- és néptáncosok, mesefigurák (Miceky és Minnie egér, Minion, Hello Kitty stb) bohócok.

Az útvonal is a szokásos: a Dacia sugárúton érnek el a Petőfi parkig, majd a Magheru sugárúton érik el a December 1. parkot, ahol a katonaszobor körül 19.30 órái csodálhatják majd meg az érdeklődők a virágkocsikat. Idén is osztogatnak majd virágot a járókelőknek, léggömböket a gyermeknek, őket a parkban többek között arcfestéssel várják majd. Nagyvárad és Debrecen közös kocsijának elkészítése egyébként négymillió forintba került, ennek felét állt a váradi önkormányzat.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?