Botrány a középiskolai felvételin: négy megyében vizsgálódik a minisztérium

Négy megyében vizsgálja a tanügyminisztérium, hogy az előírásoknak megfelelően jutottak-e be a diákok a kilencedik osztályokba.

A felvételi első szakasza lezárult, a második szakaszban helyeztethették át az egyik líceumból a másikba magukat azok a diákok, akik nem voltak elégedettek azzal a középiskolával, ahová számítógépes elosztással jutottak be a képességvizsgán elért eredmény és a négy évi átlag alapján.

Vasile Salaru oktatásügyi államtitkár a HotNewsnek elmondta, a csalás gyanúja az áthelyezések alatt merült fel. Tájékoztatása szerint vannak például olyan diákok, akik jóval alacsonyabb jeggyel tudták úgymond transzferálni magukat egyik líceumból a másikba, mint amekkora az érintett középiskolában a legutolsó bejutási jegy.

Sorin Cîmpeanu miniszter eddig Suceava megyében rendelt el kivizsgálást, hétfőtől Prahova, Brassó és Brăila megyék vannak soron.

Az államtitkár elmondta, Bihar megyében például 236 kérést regisztráltak, ebből 191 esetet pozitívan bíráltak el, és 128 esetben merült fel a csalás gyanúja. Prahova megyében 202, Brăila megyében pedig 43 esetben.

Az ellenőrzéseket azt követően rendelte el a szaktárca, hogy a tanfelügyelőségek által leküldött információk szerint olyan indokkal is kérték bizonyos diákok az áthelyezésüket, amelyek a minisztérium szerint nem voltak megalapozottak, és nem feleltek meg az előírásoknak.

Kapcsolódók

Kimaradt?