Tusványos: a magyar kerítés csak kényszerhelyzetet orvosol

Magyarországra 2015-ben több illegális bevándorló érkezett, mint a mediterrán térségbe, a szerb-magyar határon építendő kerítés csak a kényszerhelyzetet próbálja orvosolni, de az EU-nak kell megoldást találnia a migráció kérdésére – hangoztatták Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) nyitónapján tartott pódiumbeszélgetés résztvevői.

Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára előadásában elmondta, az Európai Unió is elismeri már, hogy Magyarország jobban ki van téve a migrációs nyomásnak, mint az EU más tagállamai. Az államtitkár szerint abból fakadnak a gondok, hogy Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül vezető balkáni útvonalon Magyarországon regisztrálják először a bevándorlókat, holott ezt az első érintett EU-tagállamban, azaz Görögországban kellene megtenni.

Az államtitkár azt is megjegyezte, Magyarország jelenleg tranzitország, az érkezők tovább vándorolnak, de ez csak addig igaz, amíg a nyugat-európai országok nem fordítják vissza őket. Szerinte Magyarország a délszláv háborúk idején válogatás nélkül befogadta a menekülteket, így nem igaz az a vád, hogy az ország nem vallja az európai értékeket.

Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára elismerte, hogy nehéz megmagyarázni a kerítést és a magyar menekültügyi retorikát, „amikor az év igéje, hogy fogadjátok be egymást”.

Hozzátette: az államnak az a felelőssége, hogy ne tegye kockára a társadalom teherbíró képességét, és az egyháznak is a közösséget kell védenie. Ezzel szemben viszont minden embernek az az erkölcsi kötelessége, hogy adakozzon, vállaljon részt a migránsok ellátásában - jelentette ki.

Prőhle Gergely arra figyelmeztetett, hogy a kelet-közép-európai térség országait az elvándorlás is veszélyezteti. A nyugat-európai országok ugyanis – belátván, hogy nem sikerül integrálniuk a muzulmán bevándorlókat – ebből a térségből kívánják pótolni a munkaerő-szükségletüket.

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője vetette fel, hogy a migrációs nyomásra és a Kárpát-medencei elvándorlásra a szabályozott bevándorlás lehetővé tétele lenne a megoldás. Takács Szabolcs államtitkár is elmondta, hogy az irányított bevándorlás a magyarság érdekét szolgálná.

„Érdekünk lehet, hogy magasan képzett és kultúránkhoz közel álló embereket próbáljunk letelepíteni” - jelentette ki egy kérdésre válaszolva az államtitkár. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint az irányított migrációnak elsősorban a Nyugatra vándorolt magyarok második generációja hazaköltözését kellene szolgálnia.

Kapcsolódók

Kimaradt?