Védett lett Vajdahunyad várának neve és ábrázolása

Ezentúl csak a vajdahunyadi polgármesteri hivatal jóváhagyásával lehet felhasználni Vajdahunyad várának a nevét és ábrázolását, az önkormányzat ugyanis levédette az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM) a várkastély román nyelvű névváltozatait és képét.

Constantin Tinca, a várkastélyban működő múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: a védelem biztosításának nem föltétlenül az volt a célja, hogy pénzt kérjenek azoktól, akik kereskedelmi célokra akarják felhasználni a kastély képét és nevét, csupán meg szeretnék védeni az egyik legértékesebb romániai műemléket attól, hogy hozzá nem illő tartalmakhoz társítsák az imázsát. 

Hozzátette, tavaly nagy sajtóvisszhangja volt annak, hogy egy kanadai lottótársaság használta saját céljaira a kastély képét. 

https://www.youtube.com/watch?v=FyVWiFVPzvE&feature=youtu.be

Az igazgató elmondta, a szabadalmi hivatal által biztosított védelem Románia területére érvényes, de azt tervezik, hogy egy következő lépésben európai szintűre emelik ezt a védelmet. Azt is elmondta, hogy szándékukban áll felértékeltetni a várkastély imázsának az értékét, és azt szellemi értékként felvenni a város vagyonlistájára.

Az igazgató az MTI kérdésére elmondta, a védelem "természetesen" nem vonatkozik a budapesti Vajdahunyadvárra. A 15. századi erdélyi műemlék 19. században készült budapesti mása maga gazdálkodhat az imázsával. 

Constantin Tinca megjegyezte, a kastély képmásának a védelme nem jelenti azt, hogy a műemlék látogatói ne készíthetnének fényképeket a kastélyról, és ne tehetnék ki ezeket a közösségi oldalaikra. Az efféle képek a műemlék szépségének hírvivői, és látogatókat vonzanak a kastélyba - mondta.

Tavaly több mint 240 ezer látogatója volt a Hunyadi János által építtetett gótikus várkastélynak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?