A köztisztviselők bére is nőhet

Az iskolák és egyetemek kisegítő személyzete bérének 12 százalékos emelése mellett szociális juttatások kiterjesztéséről is döntött kedden a kormány.

Rovana Plumb munkaügyi miniszter közölte, hogy a béremelés mintegy 60 ezer dolgozót érint, és augusztustól alkalmazzák. Az intézkedés a tanfelügyelőségek, az egyetemi könyvtárak és egyéb oktatási intézmény kisegítő személyzetére érvényes. A szociáldemokrata miniszter szerint a kormány a szakszervezetekkel korábban kötött egyik megállapodásnak tett eleget. A bérnövelés az idei és a jövő évre összesen 154,4 millió lej többletkiadást jelent a költségvetésnek.

A pedagógusok bére egy tavalyi kormányrendelet értelmében március 1-től 5 százalékkal nőtt, szeptember 1-től újabb 5 százalékkal fog emelkedni.

A miniszter bejelentette, a kormány keddi ülésén arról is döntött, hogy a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők bére 12 százalékkal nőhet, amennyiben az önkormányzatoknak lehetőségük van a helyi költségvetésből eleget tenniük ezeknek az igényeknek. Április végén mintegy 32 ezer közigazgatásban dolgozó köztisztviselő tartott általános sztrájkot magasabb béreket követelve.

A kormány a szociális juttatások terén is módosításokat fogadott el, amelyek értelmében július 1-től mintegy 300 ezer család kaphat továbbra is szociális támogatást. Ők elestek volna ettől a jogtól, vagy csökkent volna a juttatásuk mértéke, mert a kormány májusban a gyermeknevelési pótlék megkétszerezéséről döntött. Ennek nyomán a családok júliustól havi 42 lej helyett havi 84 lej pótlékot kapnak gyermekenként, amíg ez utóbbi el nem éri a felnőttkort. 

A juttatás megemelése következtében mintegy 300 ezer család vesztette volna el jogát, hogy továbbra is szociális juttatásban részesüljön, vagy csökkent volna a juttatás mértéke, miután a pótlékemelés miatt jövedelmük túllépte volna a jogosultsági szintet. A kormány érvelése szerint a pótlék valamennyi gyermek alkotmányos joga, és ennek nem szabad befolyásolnia egyéb szociális juttatások folyósítását.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?