Csütörtökön kezdődik a XVII. ETDK

Lezárult a dolgozatok leadása az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára (ETDK), amelyet május 21. és 24. között rendeznek Kolozsváron. A konferencia nyitóelőadását Trócsányi Zoltán fizikus, a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének igazgatója tartja.

Az eddigi évekhez hasonlóan, idén is rengeteg romániai és magyarországi diák jelentkezett ETDK-ra, hogy bemutathassa saját kutatási eredményeit. A négy napos rendezvényen a résztvevők különböző szekciókban mérik össze szakmai tudásukat. Idén 33 szekcióban közel 300 dolgozatot mutatnak be reál-, és humántudományok területén. Az idei ETDK-n a legnépszerűbb szekció a magyar irodalomelmélet, ahol 24 dolgozatot adtak be.

A megnyitó ünnepség május 21-én, csütörtökön 17 órától kezdődik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas utcai főépületének Aula Magna termében. A nyitóelőadást Trócsányi Zoltán fizikus tartja, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének igazgatója, A CERN és a Higgs címmel.

Május 22. és 23. között a versenybe nevezett dolgozatok bemutatására kerül sor. Az előadások nyíltak, minden érdeklődő meghallgathatja a számára érdekes előadásokat. A pontos program az ETDK honlapján és a rendezvény facebook oldalán lesz elérhető. Vasárnap a rendezvény állófogadással egybekötött díjkiosztó gálával zárul, 18 órai kezdettel a BBTE Auditorium Maximum termében.

Kimaradt?