„Állítsátok meg Székelyföld letarolását!”

Közel ezer, erdőkért aggódó háromszéki gyűlt össze szombat este Sepsiszentgyörgy központjában, hogy a túlzott és az illegális erdőirtások-, valamint a Holzindustrie Schweighofer tevékenysége ellen tiltakozzon.  

A háromszékiek is nagy számban csatlakoztak az ország mintegy 20 városában egy időben szervezett tiltakozó megmozduláshoz. Kovászna megyében az általános elégedetlenséget növelte, hogy az osztrák Holzindustrie Schweighofer Rétyen építette meg a civilek által „fenyővágóhídnak” nevezett gyárát, ahol évente 800 000 köbméter fenyőt kíván feldolgozni.

A sepsiszentgyörgyi tüntetésen résztvevők négynyelvű – magyar, román, angol és német – feliratú táblákkal felszerelkezve fejezték ki aggodalmukat a mértéktelen és törvénytelen erdőkitermelések miatt, illetve ellenérzésüket a rétyi fűrészüzemmel szemben.

A sepsiszentgyörgyi tiltakozás szónoka, Hans Hedrich, a fogarasi Neuer Weg Egyesület alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a rétyi gyár törvénytelenül épült, a hazai és európai törvénykezés figyelmen kívül a hagyásával, emiatt az egyesület beperelte az építkezési engedélyt kibocsájtó háromszéki önkormányzat elnökét, Tamás Sándort és a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal vezetőségét.

„A  perek nélkül nincs esély arra, hogy megállítsunk egy 150 millió eurós befektetésből épülő gyárat. Ezeket a pereket folytatjuk, csőre van töltve a következő per is, amelyet a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal ellen indítunk, mert ők felelősek a környezetvédelmi hatástanulmányok elkészítésének betartásáért. Ennek hiányáért az Európai Bizottságnál teszünk panaszt”, mutatott rá Hans Hedrich.

A fogarasi környezetvédő aktivista szerint bizonyítékaik vannak arról, hogy az osztrák cég törvénytelenül kivágott fát dolgoz fel. Nyilvánosságra hozzuk ezeket a bizonyítékokat, mondta Hedrich. Hozzátette, nem csak az a céljuk, hogy érvénytelenítsék a rétyi Schweighofer gyárt engedélyét, hanem az is, hogy az osztrák cég másik három gyárában is betartsák a törvényeket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?