Hogyan drágítja Madonna a román kenyeret?

A nagy üzlethálózatok kénytelenek drágítani termékeiken, hogy fedezzék a háttérzenére fordított költségeiket, amelyeket a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége (UCMR) jelentősen megnövelt – közölte a romániai üzletláncok szövetsége (AMRCR).

A zeneszerzők szerzői jogait védő szervezet jelenleg háromszor akkora összeget kér jogdíjként a háttérzenét is szolgáltató üzletektől, éttermektől és szállodáktól, mint tavaly. Míg 2011-ben egy 15 ezer négyzetméteres hipermarket (egy átlagos méretű bevásárlóközpont) 1 270 lejt fizetett havonta a háttérzenéért, ez az összeg most 3 600 lej, ami évi 43 200 lejes kiadást jelent – magyarázta Alexandru Vlad, az AMRCR alelnöke. Adatai szerint a Romániában működő közel 130 hipermarket közel 6 millió lejt (1,3 millió eurót) fizetett tavaly a zenesugárzás jogáért.

Vlad kifogásolja, hogy UCMR monopolizálta az alkotók szerzői jogdíjainak behajtását. Sérelmezte, hogy más államokkal ellentétben a román törvények nem teszik lehetővé, hogy az üzletek egyezkedjenek azokkal a zeneszerzőkkel és előadókkal, akik úgy döntöttek, nem csatlakoznak egyetlen szerzői jogvédő szervezethez sem. Úgy vélekedett: a Versenytanácsnak is meg kellene szólalnia ebben az ügyben.market2

Iorgulescu: a pénz az alkotókhoz megy

Adrian Iorgulescu, a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetségének elnöke ellenben azt állítja: a jogdíjakról alkudoztak az üzletláncokkal. „Amúgy is nevetséges összeget kértünk korábban tőlük" – mondta a Mediafaxnak.

A neves zeneszerző hangsúlyozta, a pénz az alkotókhoz jut. „A Madonna dalaiért fizetett pénzt továbbítjuk az énekesnőnek, míg a Michael Jackson zeneszámaiért kapott összegeket az örökösei kapják meg. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy Madonna, Horia Moculescu vagy Marius Ţeicu azok, akik az élelmiszert megdrágítják" – fogalmazott az UCMR képviselője.

A Profi már lemondott a zenéről

Az egyik hazai üzletlánc, a Profi már le is mondott a háttérzenéről a szerzői jogdíjak megnövelése miatt. Pawel Musial, a Profi Rom Food vezérigazgatója döntésüket azzal indokolta: a villamos energia drágult, más jellegű költségeik is növekedtek, így ez az egyetlen módja annak, hogy továbbra is elérhető árakat biztosítsanak a vásárlók számára.{loadposition kampany}

Kimaradt?