Mócs – az első LED-es közvilágítású település Romániában

Mócs, egy Kolozs megyei hét falut magába foglaló község, az első település Romániában, ahol LED-technológiát használnak a közvilágításban. Az új izzók 20-szor olcsóbbak, mint a hagyományosak, élettartamuk elérheti a 35 évet.mocs2

A község közvilágításhoz felhasznált 262 hagyományos villanykörtét 400 LED-technológiás izzóra cserélték, a szükséges anyagiakat az Energetikai-hatékonyság Alapból visszafizetendő kölcsönként biztosították.mocs

„Ajánlatot kaptunk egy előnyös kölcsönre, ezt a helyi tanáccsal közösen megbeszéltük és elfogadtuk. Szakemberek szerint 72 százalékos a megtakarításunk, szerintünk ez 76 százalékos, így 3 év alatt visszaszerezzük a befektetett pénzt” – magyarázta Horváth Márton, Mócs polgármestere. Hozzátette: éjszaka fényszórók nélkül is lehet közlekedni az utcákon.

Az új világítási rendszert a község valamennyi falvába bevezették.

A világító dióda félvezető anyagból készült fényforrás. Angol eredetű neve, a LED a Light Emitting Diode rövidítéséből származik. A dióda által kibocsátott fény színe a félvezető anyag összetételétől, ötvözőitől függ. A LED inkoherens keskeny spektrumú fényt bocsát ki. A fény spektruma az infravöröstől az ultraibolyáig terjedhet. A LED-ek előnye, hogy a kimeneti fény előállításához alacsony áramot és feszültséget igényelnek, nagy a kapcsolási sebesség, kis helyen elférnek, ütésállók és nagy az élettartamuk. (Wikipédia) {loadposition kampany}

Kimaradt?