A szülők kérésére hamarosan „szülő-iskolák” indulhatnak

Országos Szülői Szövetség (FNAP-IP) mielőbb azt szeretné elérni, hogy a szülők számára is iskolát indítsanak, mivel szükségét érzik annak, hogy megtanuljanak a gyerekekkel különböző helyzetekben viselkedni – jelentette be a hétvégén Mihaela Gună, a szervezet elnöke.

„A közeljövőben a szülők számára szeretnénk iskolát létrehozni, mert beláttuk, hogy vannak olyan helyzetek, amelyek kezelését nem tanultuk meg az iskolában. Fel kell készüljünk szülőnek lenni az óvodás, és a gimnazista gyerekek számára is, mindaddig amíg csökken a felelőségünk" – fogalmazott Gună. Hozzátette: Ecaterina Andronescu oktatási miniszter biztosította a szülőket arról, hogy a szaktárca támogatni fogja tervük kivitelezését.familie

Országos Szülői Szövetség elnöke elmondta: a szervezetnek valamennyi megyében vannak képviselői, akik megszervezhetnék a képzéseket a szülők számára. Mihaela Gună rámutatott arra, hogy a falusi környezetben élő szülők is igényt tartanak erre a felkészítésre.

Ecaterina Andronescu úgy vélte: az iskolák a szülők segítségére lehetnek ebben az ügyben, olyan alkalmakat szervezhetnének, amelyeken felhívják a figyelmet a gyerekekkel való viselkedés fontosságára. „Mindannyian kitanulunk egy szakmát az évek folyamán, de azt szinte egyáltalán nem tanuljuk, hogy mit jelent a szülői hivatás" – közölte Andronescu. Az oktatási miniszter szombaton részt vett az Országos Szülői Szövetség által szervezett konferencián.{loadposition kampany}

Kimaradt?