Újabb civil szervezet támogatja a Bernády György iskolanévadás ügyét

A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány támogatja a marosvásárhelyi magyar szülők valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet által kezdeményezett iskolanévadási folyamatot, a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola Bernády Györgyről való elnevezését. 114-2esiskola „Bernády Györgynél méltóbb nevet nem is viselhetne az az iskola, amelynek alapítása, építtetése a hajdani polgármester nevéhez fűződik” – olvasható az alapítvány közleményében. 

Közel egy éve tart az egyezkedés

A szülői akciócsoport tagjai, valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom aláírásgyűjtését követően beindult névváltoztatási folyamat során a marosvásárhelyi tanács tavaly decemberben határozatot fogadott el a 2-es számú általános iskola Bernády Györgyről való elnevezéséről, az iskolaszék pedig idén augusztusban megszavazta, hogy Bernády Györgyről nevezzé el a tanintézetet.

A tanácsi határozat felfüggesztésére irányló kísérleteket a bíróság elutasította, az új oktatási törvény pedig a helyhatóságok hatáskörébe utalja az iskolanévadást.

Borbély: elhárultak a jogi akadályok

Borbély László, a  Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint minden jogi akadály elhárult az iskola névváltoztatásáról szóló határozat végrehajtása, az iskolanévtábla elhelyezése útjából.

Ahho, hogy ez mihamarabb megvalósuljon, az alapítvány felvállalja, hogy saját költségén készítteti el s két héten belül eljuttatja az iskola vezetőségéhez az új névtáblát, hogy annyi év után a néhai polgármester nevét viselje az az épület, amelyet 110 éve építtetett Bernády György. {loadposition kampany}

Kimaradt?