Marosvásárhely: látogatás a nemzet nagyjainál

A fiatal történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a Halottak napja alkalmával, a nagy elődök tiszteletére körsétát szervezett a marosvásárhelyi református temetőben. A résztvevők jelentős közéleti személyiségekre, tudósokra, városi előljárókra, színészekre, írókra, képzőművészekre és nem utolsó sorban Borsos Tamásra emlékeztek.1

A csoport vezetésére Spielmann Mihály történészt kérték fel, aki a séta elején röviden vázolta a református sírkert történetét. Nagy Szabó Ferenc kertjét 1642 körül vásárolta fel a város, és ez lett a vásárhelyi reformátusok sírketje. A katolikusok számára 1727-ben a Kálvária hegyen adományozott a város temetőhelyet.

A református temető nem csupán felekezeti sírkert volt, hanem köztemető is, illetve a város kiválóságainak itt adományoztak díszsírhelyet.

Erdély legrégebbi ravatalozója, az 1698-ban, fából épült és zsindellyel fedett cinterem, a Teleki család ajándéka, amelynek a mestergerendája az 1943-as nagy tél következtében megroppant. 2A marosvásárhelyi származású, Kelemen Lajos kolozsvári műtörténész gondoskodásának köszönhetően az egyház helyreállította és ezzel igen értékes műemléképületet mentett meg.

A séta során előbb a ravatalozó körül elhelyezett a 17-ik századból fennmaradt sírköveket látogatta meg a társaság.

A Református Kollégium egykori tanárai, a Marosvásárhelyen élt református püspökök, lelkipásztorok, orvosok, az orvosi egyetem egykori orvosprofesszorai, városi előljárók, a királyi tábla bírái, tudósok, írók, költők, képzőművészek, színészek, művészek sírjainál álltak meg a résztvevők, akik felidézték az elődök szakmai megvalósításait, emberi vonásait, a város közéletében betöltött szerepüket.

A református temetőben nyugszik Bolyai Farkas és Bolyai János, apa és fia, a két nagy matematikus, Bernády György polgármester, Altalffy Endre orientalista, Sütő András író, Hunyadi András rendező és fia Hunyadi László színművész, Oláh Tibor színikritikus, Székely János író-drámaíró, Szőcs Kálmán költő, Molter Károly író, Marosi Péter irodalomkritikus, szerkesztő, Oltyán László újságíró, Péterffy Gyula színművész, Szabó Lajos, a színművészeti fősikola egykori rektora, Szépréti Lilla újságíró, Nyilka Róbert festőművész. 3suto4hunyadiek

Itt nyugszik az a Simó Géza, akiről Vásárhelyen bútorgyárat neveztek el,  Kulcsár Béla szobrászművész, aki a Színház-téri szobrokat készítette, Bustya Lajos a század első évtizedének építkezési vállalkozója, Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság alapítója, Metz Albert, a zeneiskola alapítója, Zoltán Aladár zeneszerző.6kulcsar-b

A temető távolabbi sarkában fekszik Borsos Tamás egykori városbíró, várépítő, Bethlen Gábor egykori diplomatája, aki jelentős emlékiratot hagyott az utókorra. borsos2borsos1Borsos Tamás nevét viseli a marosvásárhelyi fiatal törnészek egyesülete, nevükben László Loránd, az egyesület soros elnöke helyezett koszorút a 17-ik századi síremlékre.

Lexikon készül Marosvásárhely egykori elöljáróiól

A temetőséta során a vásárhelyi személyiségek életútja, emberi alakja, a hozzájuk fűződő anekdoták mellett felmerült az az igény, hogy egyre inkább szükség lenne a vásárhelyi személyiségek lexikonára, amelyet jelenleg Fülöp Mária marosvásárhelyi nyugalmazott könyvtáros készít.

A túravezető hangsúlyozta: hatalmas szellemi örökségről van szó, kiváló személyiségek éltek Vásárhelyen, akiket nem szabad elfeledni.

„Menteni kell a régi köveket, amelyek talán utolsó jelei annak, hogy egykor közöttünk éltek, a közösségért fáradoztak” – fogalmazott Spielmann Mihály.

Kimaradt?