A német gettónyugdíjról kérdeztük a romakirályt

Harmincezer romániai roma nevében beperelné a német államot Dorin Cioabă, hogy gettónyugdíjat csikarjon ki az egykor Transznisztriába telepített cigányok leszármazottai számára. Az önmagát a romák nemzetközi királyának tekintő  – sokak által szélhámosnak tartott – vajdát kérdeztük az akciójáról.

Valóságos zarándokhellyé változott a romániai romák számára az elmúlt hetekben Dorin Cioabă nagyszebeni rezidenciája. Az önmagát a romák nemzetközi királyának tekintő cigányvajdához az ország minden sarkából érkeztek az Antonescu-rendszer idején Transznisztriába deportált romák leszármazottai, akiknek azt ígérte: bírósági per révén „gettónyugdíjat” csikar ki számukra a német államtól. Kezdeményezését sokan szélhámosságnak tartják. Ezt a vádat Dorin Cioabă elutasítja, ám a maszol.ro-nak adott interjúban többször is értésre adta: maga sem bízik az akciója sikerében.

Voltak deportáltak az ön felmenői között is?

Hogyne. Nagyszüleim, dédszüleim. Egyik dédnagyapám is Transznisztriában halt meg. Nagyapámat, a romák első királyát, Ioan Cioabát gyerekként deportálták.

Történtek-e korábban is kísérletek arra, hogy meggyőzzék a német államot a deportált romák kárpótlásának létjogosultságáról?

Nagyapám már a hetvenes években kijárta a kommunista kormánynál, hogy Bukarest forduljon hivatalosan is a német államhoz a deportált román kárpótlásának ügyében. Hozzám hasonlóan elkezdte begyűjteni a kárpótlásra jogosultak dossziéit. Ezeket elküldte Bukarestbe. Azt beszélik, hogy a dossziék el is jutottak Németországba, de lehet, hogy ennek semmi alapja nincsen. A lényeg, hogy a deportált romániai romák már a hetvenes évektől kérték a kárpótlásukat a német államtól. Arra hivatkoztak, hogy megfosztották őket a vagyonuktól, elüldözték őket a szülőföldjükről, sokat szenvedtek és igazságtalanságok áldozatai voltak. Kérésükre azóta sem érkezett megnyugtató válasz.

Ion Antonescu marsall 1942. május 25-i parancsára 25 ezer, más források szerint több mint 30 ezer romániai romát szállítottak Transznisztriába a gyéren lakott terület benépesítésének szándékával. A nomád romákat a román hadsereg gyűjtötte össze, és egy három hónapos út végén telepítette őket a ma a Moldovai Köztársasághoz tartozó, önállóságát 1991-ben kikiáltó Dnyeszter menti köztársaságba. A deportáltaknak a túléléshez szükséges legalapvetőbb feltételeket sem biztosították: arra kényszerültek, hogy földbe vájt vermekben, víz és élelem nélkül húzzák meg magukat. Lovaikat, pénzüket, ékszereiket elvették. A deportáltak közül 11 ezren meghaltak, a roma holokauszt, a porrajmos túlélői közül sokan visszatértek szülőföldjükre.

Melyek voltak a mostani kárpótlási kérelmek előzményei?

A rendszerváltás után Romániában megalakult roma szervezetek a kilencvenes években ismét Németországhoz fordultak ebben az ügyben. Sikerrel, ugyanis a német állam beleegyezett abba, hogy ezer eurót fizessen a romániai roma deportálások valamennyi túlélőjének. Ez a hír azonban kevés túlélőhöz jutott el. Néhányan kérvényezték és megkapták a pénzt, de utána ez a történet leállt. Újabb fejleményt jelentett a kárpótlások ügyében az, hogy a kétezres évek elején egy amerikai ügyvéd felfedezte a nácik egyik titkos svájci bankszámláját. Ebből az összegből eleinte csak zsidókat kárpótoltak a második világháború borzalmaiért. A romákról megfeledkeztek. Ami nem igazságos, mert a nácik a zsidók mellett egymillió romát is megöltek. Végül sikerült amerikai segítséggel elérni, hogy az összegből jusson valamennyi a romáknak is. A pénzt egy svájci szervezettől lehetett igényelni, de erről a lehetőségről ismét csak kevesen tudtak Romániában. Ráadásul ez a kárpótlás botrányba fulladt: olyan romák is kérvényeztek és kaptak pénzt (öt és hétezer euró közötti összeget), akik nem voltak erre jogosultak. Mi most egyszer és mindenkorra rendezni szeretnénk a német állammal a kárpótlások kérdését.

Mire alapozzák a kárpótlás rendezésére vonatkozó kérésüket?

Németországban 1997-ben elfogadtak egy törvényt, amely szerint a nácik által létrehozott gettókban dolgozók nyugdíjra jogosultak a német államtól, függetlenül attól, hogy a gettó Lengyelországban, Romániában vagy bárhol máshol volt. Csakhogy ez a törvény nem vonatkozott a romákra is. Ezért a múlt évben jómagam és néhány romániai roma szervezet rávettük a német államot a jogszabály módosítására. Részsikert értünk el, mert a módosított törvény kiterjed ugyan a deportált romákra is, de csak a még életben lévő, 1937 előtt született személyekre. Ezt mi diszkriminációnak tartjuk, mert a törvény 1997-es életbe lépése óta sokan meghaltak a deportálások túlélői közül.

Ezen hogyan próbálnak most segíteni?

Párhuzamosan két akciót indítottunk el. Az egyikkel azokon segítünk, akik a jelenlegi törvény szerint jogosultak a nyugdíjra. Összeállítjuk a dossziéikat, és továbbítjuk a németországi illetékeseknek. Ezeknek az embereknek kérésük jóváhagyása után két-három hónappal már folyósítják is a nyugdíjat. Emellett pert indítottunk a német állam ellen, amellyel azt szeretnénk elérni, hogy ne csak a túlélők, hanem leszármazottaik is kaphassák meg a nyugdíjat. Felhívásunkra eddig harmincezer személy jelentkezett nálunk azzal a kéréssel, hogy belépne ebbe a perbe.

Hogyan igazolja a kérelmező, hogy jogosult a nyugdíjra vagy belépni a perbe?

Saját felelősségű nyilatkozatot ír alá, amely szerint roma etnikumú és deportálták a németek a második világháború idején. Életkorát a személyi igazolványával bizonyítja. A leszármazott is egy saját felelősségű nyilatkozatot ír alá, amely szerint roma etnikumú, és a szüleit deportálták a németek. Mi nem tudjuk ellenőrizni, hogy a kérelmező roma, magyar vagy román etnikumú. Meghirdettük, hogy a leszármazottak is beléphetnek perbe, ha teljesítik a feltételeket. Mindegyiküknek felhívtuk a figyelmét arra, hogy büntetőjogi felelősséggel jár a hamis nyilatkozat.

Mekkora ez a nyugdíj?

Kétszáz és kétszázötven euró közötti összeg, attól függően, hogy mennyi időt dolgoztak gettóban. A saját felelősségű nyilatkozatban ugyanis a deportálás időtartamát is pontosítani kell. Volt aki egy, volt aki öt évet dolgozott transznisztriai kolhozokban. Ennek megfelelően kapja nyugdíjat, de ez visszamenőleg nyolc évre jár: így akadhatnak olyanok, akik akár húszezer eurót kaphatnak a német államtól. Ez már nem kicsi összeg.

Hány túlélője van a deportálásoknak?

Nyolcszázan, legfennebb ezren lehetnek még Romániában. Ők nyilván nem pereskednek a német állammal, mert a törvény szerint nekik jár ez a nyugdíj. Egyébként hatvan személynek már a német állam el is kezdte a juttatások folyósítását.

A túlélők nyugdíjkérelmét hova küldik?

Felfogadtunk egy ügyvédet Németországban. Neki küldjük át ezeket a dossziékat. Az ügyvéd dolga elintézni az iratok alapján a nyugdíjak folyósításához szükséges formaságokat. Ezért természetesen honoráriumot is kap.

A román sajtóban megjelentek szerint ez az ügyvéd korábban korrupcióért ült börtönben. Ennek ellenére bíznak benne?

A román sajtó sok mindent összehordott már. Nem tudom, hogy a mi ügyvédünkről van-e szó. Tény, hogy ha voltak is problémái az igazságszolgáltatással, most már nincsenek, hiszen szabadlábon van, intézi az ügyeinket.

Az 1997-ben elfogadott német kárpótlási törvény értelmében bizonyos feltételek mellett úgynevezett gettónyugdíjban részesülnek azok a személyek, akik a német nemzetiszocialista rezsim idején, 1933 és 1945 között kényszermunkát végeztek valamelyik munkatáborban vagy lágerben. A berlini kormány tavaly úgy módosította a jogszabályt, hogy annak hatálya immár kiterjed az egykor a náci Németország befolyása alatt állt valamennyi gettóra, vagyis a Románia területén működőkre is. Sőt a módosítás révén az illetmény visszamenőleges hatállyal, 1997 júliusáig is igényelhető. A törvény rögzíti, hogy a túlélők nem kárpótlásban, hanem havi nyugdíjban részesülnek, de kizárólag azok, akik bizonyítani tudják deportálásukat, és életük folyamán legalább öt évig (60 hónap) munkaviszonyban álltak; ebbe az időszakba beleszámítják a munkatárborban eltöltött időszakot is. Fontos kitétel továbbá, hogy a gettónyugdíjra csakis a már elhunyt deportált házastársa (férj/feleség) jogosult, a leszármazottak – gyerekek, unokák – nem. (Forrás: Krónika)

A német állam elleni per milyen stádiumban van?

Most készülök Németországba benyújtani a keresetünket a berlini törvényszéken. Ezt a pert harmincezer romániai roma indítja a német állam ellen. Megbeszélem ügyvédeinkkel a teendőket. A dossziékat csak elektronikus formában viszem magammal, de ha kell, mind a harmincezer iratcsomót eljuttatjuk Németországba. Nem is számítottam arra, hogy ilyen sokan be akarnak majd lépni ebbe a perbe.

Azon kívül, hogy a felmenői között is akadnak deportáltak, mi motiválta arra, hogy eljárjon ezeknek az embereknek az ügyében?

Tagja vagyok tavaly óta a német kormány által létrehozott holokauszt bizottság kuratóriumának. A testület 7,5 millió euró fölött rendelkezik, amelyekből évente mindenféle projekteket támogat. A kuratórium tagjaként szereztem tudomást a deportálást túlélő romákat megillető nyugdíjakról is. Ennek híre hamarabb jutott el hozzám, mint a romániai roma szervezetekhez. Ezzel magyarázhatóak az ellenem indított rosszindulatú támadások is. Azzal vádoltak roma szervezetek, hogy át akarom verni a közösségemet, de fogalmuk sem volt a német állam által biztosított jogokról. Még a német nagykövetség álláspontját is kikérték az ügyben, csakhogy bebizonyítsák, hogy szélhámos vagyok. A nagykövet azonban megerősítette, hogy teljesen törvényes az én kezdeményezésem.

Hogyan került be ebbe a bizottságba?

Úgy, hogy a romák nemzetközi királya vagyok.

A román hatóságok hogyan viszonyulnak a kezdeményezéséhez?

Sehogy. A segítségüket akarom kérni, az államelnöki hivatalt is tájékoztatni szeretném az ügyünkről, de egyelőre nem volt időm. Valósággal elözönlöttek minket a nyugdíjkérelmezők, káosz volt napokig az irodámban. Most már lecsillapodott ez a hullám, zajlik a dossziék összesítése. Föltétlen számítunk az államfő segítségére, hiszen több ezer román állampolgár ügyéről van szó. Üdvözölnénk, ha támogatna minket Románia berlini nagykövete is. Ez ugyanis nem Cioabă akciója, hanem a romániai romák ügye. Ráadásul ezek az emberek rendkívül szegények, többek között éppen azért, mert a felmenőiket mindenüktől megfosztották az Antonescu-rendszer idején. Nagyon sok roma család azóta sem tudott feltápászkodni. Az én családom azért tudta ezt túlélni, mert szó szerint lenyelte a vagyonát jelentő aranyérméket, így ezeket nem tudták elvenni tőlük.

Pénzzel ön szerint jóvá lehet tenni a romákat ért igazságtalanságokat?

Nem föltétlenül. De szeretnénk, ha a történelembe bekerülne: a romániai romák küzdöttek az őket ért igazságtalanságok jóvátételéért. Ha csak egy euró kárpótlást is kapunk, de ismerjék el mindazt a szörnyűséget, amit elszenvedtünk. Fájlalom ugyanakkor, hogy nincs egy emlékmű, ahová időnként virágokat helyezhetnénk el a deportálások áldozatainak emlékére, vagy nincs egy múzeum, amit a gyerekeinkkel együtt meglátogathatnánk. Könyvek sem íródtak ezekről a tragédiákról. Szerintem ezt nem szabad annyiba hagyni. Tudom, hogy a német nép a mai napig fizet a nácik bűntetteiért, ám hangsúlyoznám, hogy a romákat diszkriminálják a kárpótlás terén. A zsidókhoz hasonlóan romákat is kiirtottak, kifosztottak, éheztettek és üldöztek, de erről mindenki megfeledkezik. Traian Băsescu államfő a mandátuma elején nyilvánosan bocsánatot kért a romáktól a második világháború idején történtek miatt, emellett 180 lej nyugdíjpótlékot is kap a deportálások néhány túlélője, de ennyi.

Mindenféle visszaélésekről hallani. Tudunk olyan székelyföldi deportált romáról, aki nem meri kijárni a német nyugdíjat, mert a helyi cigányvajda azzal fenyegette meg, hogy elvesz tőle egy „járulékot”. Erről mit tud?

Ilyen esetről nem tudok, ám olyan személyekről igen, akik megkeresik a deportálások túlélőit, és kemény pénzért cserében felajánlják nekik, hogy elintézik a nyugdíjukat. Tehát tény, hogy egyesek megpróbálnak nyerészkedni mások nyomorúságon.

A Krónika napilap Németország bukaresti nagykövetségét is kérdezte Dorin Cioabă akciójáról. A diplomáciai képviselet az interjúnk elkészítése után adott válaszában leszögezi: az úgynevezett gettónyugdíj nem jelent kárpótlást vagy kártérítést, hanem a gettóban végzett munka után járó illetményt, és erről tájékoztatták a „romakirályt” is. „Kárpótlást a hatályos német jogszabályok nem tesznek lehetővé. Hasonlóképpen tájékoztattuk Cioabă urat arról is, hogy a deportáltak örökösei nem jogosultak automatikusan a kérések benyújtására, hanem egyedi esetben, hozzátartozójuk elhalálozása után igényelhetik a juttatás odaítélését" – olvasható a válaszban.  A nagykövetség arra is felhívta a cigányvajda figyelmét, hogy a gettónyugdíjak igénylési és odaítélési folyamatában a kormány keretében működő Romaügyi Hivatal (ANR) számít a cigány közösség tárgyalópartnerének, amely már fel is vette a kapcsolatot a német nyugdíjpénztárral az ügyben.

Önök is elkérnek pénzt az ügyintézésért. Mennyit?

Húsz lejt. Másfél hónapig azonban ingyen segítettünk, és amikor bevezettük a díjat, akkor is csak azoktól vettünk el pénzt, akiknek volt miből adni. A nincsteleneknek továbbra is ingyen segítünk. Akkor vezettük be a díjat, amikor rádöbbentünk, hogy hatalmas az érdeklődés a német nyugdíj iránt. A húsz lej pedig a fénymásolásra, az ügyintézők fizetésére kell.

Önt is azzal vádolják, hogy nyerészkedik ezen az ügyön. Harmincezer dosszié, egyenként húsz lejért, az már nem kis pénz.

Lehet, de ne feledje, nem kértünk mi harmincezer embertől húsz lejt, hanem mindössze öt-hatezer személytől. Nem is kérhettünk többről, hiszen a romáknak egyszerűen nincs pénzük. Volt olyan roma lelkész, aki az egyik megyéből ötven dossziéval érkezett, és mindössze száz fizetett. Nem zavartuk haza. Sokan az útravaló is alig tudták összekaparni.

Jelenleg gyakorlatilag egy egész intézményt működtet irodákkal, alkalmazottakkal a nyugdíjkérelmek fogadására. Ezt miből tudja finanszírozni?

Egyrészt saját pénzből, másrészt a Romák Nemzetközi Szervezetének alapjaiból. Ám a saját pénzt csak megelőlegeztem. Pályázunk a nyugdíjakkal foglalkozó német alapítványnál az alkalmazottak bérére.

Ez a per akár évekig eltarthat. Fel van készülve erre?

Természetesen. Mindent megteszek, hogy sikerrel járjunk. Csupán attól tartok, hogy nehogy sokba kerüljön Németországban a bíróság bélyegilleték. Elképzelhető, hogy a német állam úgy próbál az utunkba állni, hogy egy nagyon magas illetékkel ellehetetleníti a perünket. Senki sem örül, ha pénzt kell kifizetnie, így a német állam sem rajonghat azért, hogy 30 ezer ember kér nyugdíjat.

Nem befolyásolja ez az ügy a kuratóriumi tagságát?

Elképzelhető, hogy problémáim származnak ebből a holokauszt bizottságban. Ha így lesz, akkor lemondok a kuratóriumi tagságomról. De most inkább úgy látom, hogy segíti az ügyünket ez a tisztség. Hiszen alkalmam nyílik közvetlenül tárgyalni a kuratórium többi tagjával, és az én szavazatomra bizonyos ügyekben nekik is szükségük van. Tudni kell, hogy a testület egyhangúlag hozza meg döntéseit, mindenkinek vétójoga van.

Romániának most szász államfője van. Ez segíti az ügyüket?

Nem tudom, mennyire segít. Tény, hogy tájékoztattam Klaus Johannist az akcióinkról, és válaszában a támogatásáról biztosította a romániai roma közösséget. A későbbiekben audienciát is fogok kérni ügyünkben az államelnöktől.

Mit üzen a mintegy harmincezer romának, aki belépett a Németország elleni perbe?

Azt, hogy egyenlő bánásmódban részesítem őket. Megnyugodhatnak, az iratcsomóik nálam vannak, ne higgyék azt, hogy fáradalmuk hiábavaló volt. Azt ígérem nekik: minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ügyüket eredményesen képviseljem. Nem tudom, hogy sikeres lesz-e a kezdeményezésünk, de a kérésük biztosan eljut Berlinbe.

Kimaradt?