Meghosszabbították a Com`ON Kolozsvár szavazási kampányát

Két nappal meghosszabbították a Com`ON Kolozsvár szavazási kampányát, így az hétfő helyett április 15-én, szerdán, 23 óra 59 perckor fog bezárulni - tájékoztatnak a szervezők. 

A Kolozsvár Európai Ifjúsági Fővárosa 2015 program keretében működő Com`ON Kolozsvárra 250 kezdeményezés küldtek be, ezek legjobbraira március 30-tól lehet szavazni itt

A kezdeményezések, amelyek a legtöbb szavazatot gyűjtik be a közönségtől, finanszírozásban részesülnek. "Egyetlen ötletet sem lehet megvalósítani anélkül, hogy a közösség, akinek maga az ötlet is szól, nem igazolja, érvényesíti azt" – hívják fel a figyelmet a Com`ON Kolozsvár kezdeményezői.

Egy kezdeményezés maximálisan 4500 lejt igényelhetett. A leadott kezdeményezések összköltségvetése körülbelül 1.900.000 lej, a kért összegek összköltségvetése pedig 1.770.000 lej.

"A Com`ON Kolozsvár az első részvételi költségvetési folyamat, amely a kolozsvári fiatalok bevonását feltételezi egy demokratikus tanácskozásba és döntéshozásba. Így optimális módozatokat dolgozhatnak ki a közpénzek (egy részének) elköltését illetően a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa keretében. Értelemszerűen egy meglehetősen bátor célt tűztünk ki magunk elé, illetve eléggé bátorítót a célközönségnek: egy 250 kezdeményezésből álló projektportfóliót egy közös, jobb, fiatalabb Kolozsvárért. A kezdeményezéseket fiatalokból álló, kizárólag informális csoportok javasolják, és a helyi közösségnek szólnak" – olvasható a Com`ON Kolozsvár egyik korábbi közleményében.

Kapcsolódók

Kimaradt?