Ortodox tábori püspök nevét is viseli ezentúl a kovásznai szívkórház

Értetlenséget és tiltakozást váltott ki a székelyföldi Kovászna fürdővárosban, hogy az egészségügyi minisztérium a helyi önkormányzat megkérdezése nélkül Benedek-Teculescu Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházra változtatta a korábban csak Benedek Géza intézményalapító főorvos nevét viselő kórházat – írja csütörtöki számában a Krónika napilap.

A kórház vezetőségét szerdán tájékoztatták a minisztériumi rendeletről, mely szerint a tárcának alárendelt intézmény ezentúl Benedek Géza neve mellett a kovásznai születésű Iustinian Teculescu ortodox tábori püspök nevét is viseli.

Benedek Géza 1960-ban alapította meg a kovásznai kórházat, és 25 évig volt az intézmény igazgatója. Az általa kifejlesztett rehabilitációs modellel világhírnévre tett szert. A modell a fürdőváros adottságaira: a gyógyvizek és a mofetták (széndioxid tartalmú vulkáni kigőzölgések) gyógyhatására épít. A főorvos 2010-ben halt meg 94 éves korában, pár hónappal az után, hogy az intézmény felvette az ő nevét.

Iustinian Teculescu 1865 és 1932 között élt. 1901-ben nevezték ki gyulafehérvári ortodox püspöknek. Részt vett az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kinyilvánító 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés előkészítésében. 1922-től tábori püspökként szolgált Besszarábiában.

Kovászna város önkormányzata, a kórház orvosai, az alapító Benedek Géza főorvos fia és özvegye, (mindketten a kórház orvosai, az özvegy nyugalmazott orvos) és a Kovászna megyei önkormányzat egyaránt írásban kértek magyarázatot a szaktárcától.

Tatár Márta, a kovásznai szívkórház kardiológus főorvosa a Krónikának elmondta, az intézményben dolgozó orvosokat felháborította a nem kért névváltoztatás. Arra figyelmeztették a szaktárcát, hogy a névváltoztatás értelmetlen, és sérti az alapító emlékét, hogy olyan személyiséggel együtt emlegetik, akinek semmi köze a kórházhoz.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, a minisztériumnak formailag jogában állt megváltoztatni az intézmény nevét. Hozzátette, már korábban levélben tájékoztatta a tárcát, hogy meg kellene kérdezni erről az intézményben dolgozó román és magyar orvosokat, és a helyi önkormányzatot is. „Ha erőltetik a névmódosítást, ez szétfeszíti az évek óta eredményesen fenntartott, békés etnikai együttélést az intézményben” – magyarázta Tamás Sándor.

A kovásznai szívkórházban évente 16 ezer beteg kap kardiológiai kezelést. Az intézmény a város melletti Tündér-völgyben áll, azzal a Fenyő szállodával szemközt, amelyet 2013 karácsonyán a Ponta-kormány az ortodox egyháznak ajándékozott.

Kimaradt?