Őshonos gyümölcsfák visszahonosítását ösztönzik Háromszéken

Évente ezerötszáz őshonos gyümölcsfa csemetét osztanak ki háromszéki települések számára. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által elindított „Egy fa a jövő nemzedékének” nevű csemetekert-program keretében civil és egyházi szervezetek pályázhatnak őshonos facsemetékre.

Első körben székenként egy-egy, Háromszéken összesen öt település juthat hozzá az őshonos fákhoz, nyilatkozta Bereczki Kinga. A Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke szerint Sepsikőröspatakon hamarosan félhektáros területen kezdenek saját facsemetéket nevelni és szaporítani, azokat pedig 2-3 év múlva kezdik szétosztani a sikeresen pályázók között; addig máshonnan vásárolják a csemetéket.

A pályázati feltételek között szerepel, hogy az adott településen legyen valós igény őshonos gyümölcsfákra, illetve a projektben vegyen részt legalább egy kertészeti szakember is. Településenként legtöbb 300, illetve személyenként 2-3 facsemetét fognak kiosztani, az idei projekt 3 000 euróba kerül.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány március 31-ig fogadja a pályázatokat, amelyhez az űrlapot a www.hka.ro honlapról lehet letölteni. Az alapítvány azt tervezi, hogy tíz év távlatában minden háromszéki faluba eljuttatnak őshonos gyümölcsfákat, elsősorban batu és pónyik almát illetve őshonos szilvafajtákat.

Kimaradt?