Kétségbeejtő a földrengésveszélyes bukaresti épületek helyzete

Bukarest főpolgármestere arra figyelmeztette a kiemelten omlásveszélyesnek nyilvánított ingatlanok tulajdonosait, hogy gondatlanságból elkövetett emberölésért is felelősségre vonhatják őket, ha nem gondoskodnak idejében a tartószerkezet megerősítéséről és emiatt egy erős földrengés nyomán esetleg összedől az épület.

Sorin Oprescu pénteki sajtóértekezletén kijelentette: szeizmológiai szempontból Bukarest a legveszélyeztetettebb európai főváros, világviszonylatban pedig a veszélyeztetettségi lista tízedik helyén szerepel. Bukarest alig több mint 100 kilométernyire található a Kárpátok kanyarulatának szeizmikus szempontból aktív térségétől, ahol 100 kilométernyi mélységben a tektonikus lemezek elmozdulása gyakran földrengéseket okoz.

Az önkormányzati vezető rámutatott: az ingatlantulajdonosok többségének felelőtlen hozzáállása miatt az utóbbi évtizedben mindössze 42 épületet erősítettek meg abból a 370-ből, amely a szakemberek szerint összedőlhet egy erős földmozgásban. Bukarestben vörös körrel jelölték meg azokat az épületeket, amelyek a szakemberek szerint nem bírna ki egy erős földrengést.

A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi,  1977. március 4-én bekövetkezett 7,2-es erősségű földrengésben csaknem 1600-an haltak meg (több mint 1400-an Bukarestben), és több mint 11 ezer ember megsebesült.  Bukarestben mindennaposak a Richter-skála szerinti 3-4-es erősségű földmozgások, 2013 őszén és tavaly novemberben pedig 5,6-os földrengés rázta meg a román fővárost.

A kiemelten omlásveszélyes épületek közül 186 három emeletesnél magasabb épületet közveszélyesnek minősítettek, akárcsak azokat, amelyekben üzletek vagy intézmények működnek . Ezek megerősítésére a tulajdonosok anyagi támogatást kapnak az államtól, a javítások idejére pedig az önkormányzat szükséglakásokat biztosít a lakóknak, mégis alig 19 korábban közveszélyesnek nyilvánított épületet sikerült csak biztonságossá tenni az utóbbi években.

Kimaradt?