Legyen Baróton is egy Wass Albert utca!

Baróton is utcát nevezne el Wass Albertről a Szent László Serege Egyesület, vagyis a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezete.

A baróti református altemplomban megtartott sajtótájékoztatójukon Bogyor Balázs és Kádár László, a mozgalom erdővidéki szervezetének két tagja ezzel kapcsolatban elmondta: akárcsak Háromszék más városaiban, Baróton is elindítják az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy Wass Albertről utcát vagy teret tudjanak elnevezni - közli a Székely Hírmondó. A fiatalemberek úgy tudják, ahhoz, hogy az ügy egyáltalán érdemben a tanács elé kerüljön, azt a választópolgárok legalább öt százaléknak kell aláírásaikkal alátámasztaniuk.

A mozgalom aktivistái a szükségesnél sokkal több aláírást szeretnének összegyűjteni Baróton, hiszen az is céljuk, hogy tudatosítsák az emberekben, ki is volt Wass Albert valójában, hiszen, mint mondták, sokan ma is háborús bűnösként tekintenek rá. A héten filmvetítéssel is adóznak a legolvasottabb erdélyi író emlékének: pénteken 19 órától a baróti református altemplomban levetítik A fenyőktől a pálmafákig című, az íróról szóló portréfilmet. 

Kimaradt?