Utolsó száz méteren a gyergyói jégpálya avatása

Már a héten teljesen elkészülhetnek a gyergyószentmiklósi műjégpálya felújításával, emellett tervbe vették egy új rolba és a pályát övező gumiszőnyeg vásárlását is a megyei tanács együttműködésének köszönhetően. A hivatalos átadó ünnepélyes rendezvénysorozat keretében történik, a gyergyószentmiklósi csapat első hazai jégkorongmérkőzéseinek alkalmával, egy háromnapos ünnepség keretében.

A jégpálya, ahogy még nem láttuk: csillog a jég, pompázik rajta a festék, makulátlan a palánk, a plexi, de még a büntetőpadon ücsörgő játékos is hálás lehet, ha a büntetése miatt nem is, de a kényelemért mindenképpen. Az eredeti tervekhez és a szerződésben foglaltakhoz képest egy hónappal korábban befejeződött a gyergyószentmiklósi műjégpálya palánk és hűtőberendezésének cseréje. A mai nappal bezárólag tulajdonképpen elkészülhetnek a munkálatokkal.

„Tegnap fejezték be a büntetőpad és a cserepad felszerelését, ez már nem volt egy nagy munka. A jég festése is megtörtént, ami azt jelenti, hogy az utolsó fázisában vagyunk a beruházásnak”, nyilatkozta elégedetten Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.

Ajándék rolba és gumiszőnyeg

Hogy minden egybe legyen, ezért a Progym Sk vezetősége és az önkormányzat is kéréssel fordultak a megyei tanácshoz, megfogalmazva egy új rolba és a pályát övező gumiszőnyeg igényét. Barti ígéretet tett, hogy igyekeznek eleget tenni ennek a kérdésnek, hiszen kétség nem fér hozzá, hogy szükséges és hasznos eszközökről van szó, tekintve a régiek elavult állapotát. 1982-ben, a jégpálya megnyitásakor már használt jégkészítő gépet kapott a város és azóta sem volt új céljárműve a pályának. A most használatban lévő rolba már több mint 40 éves.

A munkálatok befejezése után már csak az engedélyeztetési folyamat van hátra, melyben a Progym, mint a pálya korábbi működtetője ígért segítséget az önkormányzatnak. „Nem a Progym fogja üzemeltetni a jégpályát, hanem a Város Sportklub, melyet az önkormányzat hozott létre. A Progym azonban, aki az elmúlt években üzemeltette a jégpályát, segít a különböző engedélyek beszerzésében, mint a műszaki engedély, valamint a megyei sportigazgatóság és a csendőrség jóváhagyása. A folyamatokat elindítottuk, reményeink szerint néhány napon belül meglesznek”, közölte Köllő Zsolt, a Progym SK menedzsere.

Három napig áll a jégbál

A munkálatok és az engedélyeztetési folyamat végeztével Hargita Megye Tanácsa és a helyi önkormányzat úgy tervezte, hogy ezen a hétvégén ünnepélyes keretek között megtörténik a felújított jégpálya átadása, ám a Progym vezetőségének az volt a kérése, hogy ezt az időpontot módosítsák. „A Progym részéről úgy gondoltuk, hogy a jégpályát egy mérkőzéssel volna jó felavatni, ezért arra kértük az önkormányzatot és a megyei tanácsot, hogy halasszuk egy hetet az ünnepséget és az első hazai mérkőzésen történjen meg a pályaavató, ami február huszadikán lesz, és a Steauat fogadjuk itthon”, nyilatkozta Köllő Zsolt.

A szervezők: Hargita Megye Tanácsa, Gyergyószentmiklós Önkormányzata és a Progym vezetősége a pályaavató ünnepség kapcsán végül abban állapodtak meg, hogy háromnapos jégünnepélyt tartanak. Február 20-22. között szurkolók hangjától, sípok és dobok zajától, jelmezes családok zsivajától lehet ismét hangos a gyergyószentmiklósi műjégpálya. Február 20-án 17 órai kezdettel kerül sor a hivatalos megnyitóra,  melyen az ünnepi beszédeket követően a csíkszeredai sportiskola jégtáncosainak gálaműsorát is megtekintheti a nagyérdemű.

Ezt követően a Progym-Steaua mérkőzésen szurkolhatunk a hazaiak sikerének. Szombaton és vasárnap napi két mérkőzéssel folytatódik a hazai bajnokság középszakasza. Vasárnap 18 órai kezdettel pedig a város apraját-nagyját várja jelmezben a megújult jégpálya jégkarneválra. A karneválon, amint azt már megszokhatták a résztvevők meglepetések és vetélkedők sora várja a maskarásokat.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?