Nyolc hektárnyi zöldövezetet akarnak Nagyváradon

Két újabb park kialakítását hagyta jóvá Nagyvárad önkormányzati képviselőtestülete csütörtöki ülésén. A terveket a hét elején mutatta be Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, a zöldövezet illetve a szórakoztató park terveit készítő Pafka Ernő építész, illetve Benyovszki Tünde, az Ingatlankezelő Igazgatóság igazgatóhelyettese, aki a kivitelezésér is felel.

Az ülésen kiderült, folytatják az úgynevezett Szálka-park kiépítését, ebből 3,5 hektár már elkészült, idén 2,2 hektárral bővítenék a parkot. A 3,1 millió lej értékű munkát a helyi költségvetésből finanszíroznák. Az új parkban egyebek mellett egy 215 méter hosszú mesterséges patakot alakítanának ki, ez a már elkészült mesterséges tóba folyna.

A parkban egy kisebb mesterséges vízesés, három játszótér és egy szabadtéri amfiteátrum kapna helyet. Három ivó kutat is elhelyeznének, egyet a kutyák itatására. A parkban 115 padot állna a sétálók szolgálatára, a sétányok menték tájékoztató táblák is lennének, amelyek a park növényzetét mutatnák be. A zöld övezetben 160 fát ültetnének, többek között tiszafákat és szibériai szilfákat, de vízinövényeket is telepítenének.

Látványosabb befektetést terveznek a váradi vár eddig parkosítatlanul maradt déli sáncában, ott egy 1,4 hektáros szórakoztató parkot alakítanának ki, mely alkalmas lenne a várnapi ünnepségek megtartására is. A tervek szerint építenek egy kilátót, melyről filmezhetnék is az eseményeket.

Mobil színpad is helyet kapna a sáncban, ott szabadtéri előadásokat, fúvóskoncertet, pantomimet láthatna a közönség. Egy karámot is terveznek a parkba, hogy akár ló vagy póni hátra is ülhessenek az érdeklődők. Az úgynevezett Aréna-park kivitelezésére a Környezetvédelmi Alaphoz pályáznak február 1. után, a költségeket áfával 2,76 millió lejre becsülik, a kivitelezési határidőt pedig hat hónapra.

A polgármester azt is elmondta, hogy idén a két említett park mellett elkészülnek a 4,5 hektáros Kálvária-dombi parkkal is, így összesen nyolc hektárnyi zöldövezete lenne Nagyváradnak az év végére.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?