Kijátszotta egy férfi a kolozsvári reptér biztonsági rendszerét

Észrevétlenül áthatolt a kolozsvári nemzetközi repülőtér biztonsági rendszerén és felült az érkezési terminálon veszteglő egyik üres repülőgépre kedden hajnalban egy férfi. Tettét utólag azzal indokolta, hogy Angliában lévő szerelmét szerette volna sürgősen meglátogatni, de már nem kapott jegyet – számolt be az adevarul.ro.

A 30 éves Claudiu-Gabriel Constantin nem érte be ennyivel: benyitott a pilótafülkébe, és több fényképet is készített, amelyeket feltöltött a Facebookra. Ez is lett a veszte egyébként, mert a repülőtér biztonsági emberei észrevették a vaku villanását, és felfedezték a potyautast.

Mint kiderült, a férfinek előbb a reptér poggyászok számára fenntartott helyiségébe sikerült belopóznia eddig ismeretlen körülmények között. Itt betört egy ablakot, kijutott a kifutópályára, és felült az üresen várakozó Kolozsvár-London WizzAir-járatra, amelyről tudta, hogy a reggeli órákban száll fel Anglia irányába.

A férfit a rendőrségre vitték kihallgatásra. A repülőteret működtető Kolozs megyei tanács elnöke, Vákár István a portálnak elmondta, bebizonyosodott, hogy a létesítmény biztonsági rendszere sebezhető. „Ezt valóban nem engedhetjük meg magunknak, különösen most, hogy Európában nőtt a terrorista veszély” – nyilatkozta a politikus.

Kimaradt?