Ezer hektár erdőnek nyoma veszett a Görgényi-havasokban

Mintegy ezer hektárról eltűnt a fenyőerdő a Görgényi-havasokban 1995 óta - állapította meg műholdas felvételek összehasonlításával a Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet.

Vladimir Gancz, az intézet munkatársa a keddi România Liberă napilapban számolt be a Gyergyószentmiklósi Erdészeti Hivatal által felügyelt területen történt erdőirtásokról. Amint a szakértő elmondta: az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ingyen bocsátja a kutatók rendelkezésére az évek során készített felvételeket, egy számítógépes program pedig e felvételek összehasonlítása alapján jelzi a változásokat.

A România Liberă honlapján is közzétett felvételeken bárki láthatja, miként tűnt el ezer hektár erdő a Görgényi-havasokból. A szakértő szerint 2003 és 2006 között volt a legszembeötlőbb a változás, ekkor mintegy 650 hektár lucfenyőerdőt vágtak ki. A szakértő arra figyelmeztetett, hogy a tarvágás után a tulajdonosnak kötelessége lenne újraerdősíteni a területet, a felvételeken azonban ennek semmi jele nem látszik.felvetel

"Mi nem mondhatjuk meg, hogy a fákat engedéllyel vagy törvénytelenül vágták ki, de három év alatt 650 hektár tarvágás gyanús. Ha természeti katasztrófa történt volna, arról tudnánk" - jelentette ki a kutató. Hozzátette: korábban a mezőgazdasági minisztérium államtitkára telefonon megfenyegette a kutatóintézetet, amiért az erdőirtások figyelésével foglalkozik.Gorgenyi

A fakitermelő cégek megtaláljak a törvény kiskapuit

Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezetének vezetője az eset kapcsán elmondta: a hivatalos adatok szerint az utóbbi húsz évben két százalékkal nőtt az erdővel borított terület Romániában. Szabad szemmel is látható azonban, hogy a hivatalos adatok távol állnak a valóságtól. A környezetvédő szerint a fő gondot az jelenti, hogy a törvények rengeteg kiskaput biztosítanak a legalitás határvonalán dolgozó fakitermelő cégeknek.

Kimaradt?